György László: a kormány célja, hogy folytatódjon a magyar gazdaság harmonikus növekedése

A jövő kormányzati támogatásai, programjai és pályázati lehetőségei is biztosítják, hogy az elmúlt tíz év harmonikus gazdasági növekedése folytatódhasson Magyarországon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken, Pécsen.György László, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara székházában a mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai rendezvénysorozat pécsi állomásán azt mondta: Magyarországon a gazdasági növekedés együtt járt a természeti és épített környezet megújításával; a családok Európában egyedülálló, GDP-arányosan kiemelkedő szintű, jelentős támogatásával és a bérek emelkedésével, míg sok más országban a gazdasági bővülés mellett szűk rétegek gyarapodása ment csak végbe.
    

Hangsúlyozta, hogy a fenntartható növekedéshez harmóniában kell élni a környezettel, éppen ezért "2030-ra, de legkésőbb 2035-re a villamos energiánk 90 százalékát szén-dioxid-mentesen fogjuk előállítani, (...) minden megszülető gyermek után tíz fát ültetünk, és tiszta országot építünk". Fontos pillére a növekedésnek az államtitkár szerint, hogy minél inkább legyen összhangban a tudás és a gazdasági teljesítmény, folytatódjanak a családtámogatási programok, továbbra is gördülékenyen valósuljon meg az időskorúak aktív bekapcsolása a társadalomba és a munkáltatók, munkavállalók képesek legyenek a technológiai megújulásra a versenyképesség növelése érdekében.


A magyar kormány ezeket a lehetőségeket igyekszik biztosítani, így a 2021-27-es programozási időszak támogatásaival is - tette hozzá.     Felhívta a figyelmet a felnőttképzési és a vállalati továbbképzési, munkahelyi képzéseket támogató kormányzati programra, amelynek keretében a kabinet 70 milliárd forintos támogatást biztosít majd a foglalkoztatóknak szakemberek képzésére, átképzésére.     


György László felhívta a figyelmet arra, hogy megújult, könnyen kezelhetővé és egyszerűvé, letisztulttá vált a vállalkozói információs portál (vali.hu), egyben az oldal működését a helyszínen be is mutatta a jelen levő vállalkozóknak, és hangsúlyozta, hogy a vali.hu segítségével részletesen tájékozódhatnak a vállalkozások az adott cégre szabott támogatásokról, képzésekről és kedvezményes hitelekről is.
    

Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében azt mondta, Pécs és Baranya az ország egyik legversenyképesebb térségének számít, ugyanakkor ma még nem tölti be azt a szerepet, amelyet az itt élők tudása lehetővé tenne. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a kormányzat a helyiek partnere lesz a következő időszakban, és a 2021 és 2027 közötti időszak forrásainak segítségével Baranya jelentős gazdasági előmozdulást ér el a következő években.     


A vállalkozókat segítő rendezvénysorozat keretében 2021-ben 19 helyszínre látogatnak el az ITM képviselői, hogy a 2021-27-es programozási időszak induló pályázatairól adjanak tájékoztatást a vállalkozások számára és mutassák be számukra a megújult vállalkozói információs portált.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com