Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

A támogatást a 1353-as adományvonalon keresztül, a Tesco áruházakban vásárolható kuponokkal, illetve a segélyszervezet honlapján keresztül, bankkártyás befizetés útján juttathatják el a szervezet számára az adományozók - közölte Gács Kristóf.

Az akció célja, hogy a segélyszervezet minél több gyermeknek adhasson esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére az ország 22 településén - tette hozzá. Mint elmondta: a programban olyan gyermekeknek segítenek, akiknek "kevés kapaszkodó jutott". Minden gyermek céljai azonosak, az iskola elvégzése és az álmaik megvalósítása, ám amíg csak az érettségig eljutnak rengeteg kapaszkodóra van szükségük.

Kapaszkodók nélkül nehezebb, a program célja a kapaszkodók pótlása az esélyek kiegyenlítése a hátrányos helyzetű gyermekek számára - fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a segélyvonal tárcsázásával 500 forinttal tudják segíteni az adományozók a munkájukat, a Tesco-ban a pénztáraknál május 13. és június 16. között vásárolhatóak meg a 250 forint értékű támogató kuponok, a www.segelyszervezet.hu webcímen elérhető honlapon pedig tetszés szerinti összeg fizethető be bankkártyával.

Ugyancsak támogatja a kampányt a TV2 Tények Plusz magazinműsora, amely az idei gyermeknap hetében május 20. és 26. között több részes riportsorozattal segíti az adománygyűjtést. Szintén segíti a kampányt a Helyi Rádiók Országos Egyesülete, amely egy hónapon át több mint 80 frekvencián segít felhívni a figyelmet a rászoruló gyermekeket segítő Kapaszkodó program támogatására - mondta Gács Kristóf.

Lékai-Kiss Ramóna színésznő és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, a segélyszervezet önkéntesei egyaránt arról beszéltek a sajtótájékoztatón, hogy mindent amit elértek a családjuk, tanáraik, edzőik támogatásának köszönhetnek. Ezért a segélyszervezet támogatásával szeretnének visszaadni a hátrányos helyzetű gyermekek számára, abból amit kaptak.

Szeretnének segítséget nyújtani abban, hogy minden gyermek megvalósíthassa az álmait - fogalmaztak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a segélyvonalra 10 hívással bejövő pénzből egy gyermek heti étkezése biztosítható, 20 hívással egy gyermek közösségi élményhez jutását lehet támogatni, 30 hívás pedig egy gyermek pedagógiai fejlesztési költségeinek fedezését jelenti.

Az új play-to-earn mém érme már 250.000 dollárt gyűjtött az előértékesítés során, vajon legyűri a Flokit?

A Doge mém érmék már egy ideje igazi nagykutyák a kripto világban, úgy, ahogy a play-to-earn (P2E = játssz, hogy keress) GameFi kriptovaluták is.
2024. 05. 30. 00:01
Megosztás:

Emelkednek az állampapír hosszú hozamok - mit jelent ez?

Azzal, hogy a Fed döntéshozók egyre inkább a kivárás mellett teszik le a voksukat, s több megerősítő adatra várnak az infláció csökkenését illetően, a kötvénybefektetőket is elbizonytalanították az elmúlt időszakban.
2024. 05. 29. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a május 29-én megtartott 22. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 29. 23:00
Megosztás:

Online is kérhető igazolás az adóazonosító jelről

Május 9-től a NAV új digitális szolgáltatásaként elektronikusan is lekérhető az igazolás az adóazonosító jelről a NAV Ügyfélportálon (ÜPO) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 29. 22:30
Megosztás:

Világviszonylatban elmaradnak az EU beruházásai a mesterséges intelligencia terén

Az Európai Unió kihívásokkal néz szembe a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására irányuló beruházásokért folytatott globális versenyben, az uniós beruházások elmaradnak a világelsők mögött - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke szerdán.
2024. 05. 29. 22:00
Megosztás:

Jóvátételt kapnak az Eventim ügyfelei

Több mint 80 ezer fogyasztó kaphat kompenzációt az Eventim jegyértékesítő portáltól a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeképpen - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 29. 21:30
Megosztás:

Segítséget kapnak az online pénzügyi csalások áldozatai

Bankszakmai ajánlást fogalmaztak meg az online pénzügyi csalások áldozataitól érkező bejelentések megfelelő fogadásának és kezelésének segítésére a Magyar Bankszövetség tagjai számára - jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2024. 05. 29. 21:00
Megosztás:

Ismét csúcsot döntött a Szerencsejáték Zrt. adózott eredménye

Ismét rekord évet zárt a Szerencsejáték Zrt.: a nemzeti lottótársaság 2023-ban 978 milliárd forint szerencsejáték-árbevételt és 39,6 milliárd forint adózott eredményt ért el; adók, járulékok, díjak és osztalék formájában mintegy 170 milliárd forint költségvetési befizetést teljesített, így az előző évhez képest 14,9 százalékkal nagyobb összeggel járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához - közölte a vállalat az MTI-vel szerdán.
2024. 05. 29. 20:30
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, és a hét eleji kezdéshez képest is egy-másfél százalékos veszteségbe csúszott.
2024. 05. 29. 20:05
Megosztás:

Veszteséggel zártak az európai tőzsdék

Gyenge kezdés után nagy, egy-másfél százalékos veszteségbe csúsztak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 05. 29. 19:30
Megosztás:

Eladói nyomás miatt a nap végére csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,35 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 68 485,50 ponton zárt szerdán.
2024. 05. 29. 19:00
Megosztás:

Közel húszezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam

Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán.
2024. 05. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást kaptunk a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez.
2024. 05. 29. 18:00
Megosztás:

A kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható

Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja, ami a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt, 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Kgfb-indexében.
2024. 05. 29. 17:30
Megosztás:

Csődeljárás indult egy romániai hajógyár ellen

Csődeljárás indult a Damen Shipyards Mangalia romániai hajógyár ellen - írta az economedia.ro.
2024. 05. 29. 17:00
Megosztás:

Bezáratott egy debreceni éttermet a Nébih

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.
2024. 05. 29. 16:30
Megosztás:

Külhoni gazdálkodókat segít a Kárpát-medencei falugazdász hálózat

Bővült a falugazdászok létszáma, és a hálózat területi lefedettsége a Csángóföldre történő terjeszkedéssel - jelentette be kedden Tokajban a 2. Kárpát-medencei Falugazdász Konferencia és Csapatépítő Program megnyitóján Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára.
2024. 05. 29. 16:00
Megosztás:

Az év első harmadában közel tízmillió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) legfrissebb adatai alapján 2024. január és április között összesen mintegy 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ez közel 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának forgalmát - emelte ki az adatokat kommentálva szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 29. 15:30
Megosztás:

Javult a GfK júniusi német fogyasztói hangulatindexe

Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júniusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe.
2024. 05. 29. 15:00
Megosztás:

Áprilisban csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 29. 14:30
Megosztás: