Kultúra
Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
Az EJEB megerősítette a jogát.
2024.05.06 03:47MTIAz Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélete megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt, i.e. 4. századból származó görög bronzszobrot, amelyet az olasz hatóságok szerint illegálisan vittek ki az országból - közölte a strasbourgi székhelyű szervezet.
A Los Angeles-i múzeumban Victorious Youth (Győzedelmes Ifjúság) néven nyilvántartott, de a Getty-bronzként vagy a fanói atlétaként (Atleta di Fano) is emlegetett műkicsnre olasz halászok bukkantak az Adriai-tengeren 1964-ben, Fano városánál. Az életnagyságú szobor meztelenül ábrázol egy olajágkoszorúval megkoronázott fiatal atlétát. A műtárgyról úgy vélik, hogy a Kr. e. 4. században élt Lüszipposz görög szobrász alkotása. A szobrot, amely többször is gazdát cserélt, a Getty Múzeum vásárolta meg 1977-ben, mielőtt az olasz állam élni tudott volna elővásárlási jogával.
Az olasz hatóságok több eredménytelen kísérletet tettek a szobor visszaszerzésére, többek között az Interpolon keresztül. A többéves jogi csatározás után 2018-ban olasz legfelső bíróság elrendelte, hogy a szobrot le kell foglalni a múzeumtól és vissza kell hozni Olaszországba. A pereskedés alatt az olasz állam azzal érvelt, hogy a szobrot Olaszország felségvizein találták, és bár felfedezése óta többször gazdát cserélt, Olaszországból illegálisan, exportengedély nélkül vitték ki. A Getty Alapítvány válaszul azt állította, hogy a szobrot nem Olaszországban készítették, és több mint kétezer évvel elkészülte után találták meg az Adriai-tenger nemzetközi vizein, ezért Olaszország nem jogosult arra, hogy visszakérje a műalkotást.
A Getty Alapítvány végül az EJEB-hez fordult, többek között azzal érvelve, hogy Olaszország lefoglalási végzése sérti a tulajdonához való jogot. A strasbourgi bíróság azonban Olaszország javára döntött, és határozottan megerősítette jogát kulturális örökségének védelmére, különösen a jogellenes kivitellel szemben.
A bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy a Getty Alapítvány "gondatlanságból vagy rosszhiszeműen vásárolta meg a szobrot annak ellenére, hogy tisztában volt az olasz állam követeléseivel és a szobor visszaszerzésére irányuló erőfeszítéseivel". Az EJEB szerint "az elkobzást elrendelő olasz határozat arányos volt azzal a célkitűzéssel, hogy biztosítsa a nemzeti kulturális örökség részét képező tárgy visszaszolgáltatását."
A John Paul Getty olajmilliárdos által alapított Getty Múzeum mögött a világ leggazdagabb művészeti alapítványa áll.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06