Nagyon veszélyes tárgyak voltak az iskolai ebédben Iregszemcsén, egy kisfiú nyelvét meg is vágta egy üvegdarab.
Több mint 90 ezer magyar diák sorsa dőlt el a következő évekre: már csak néhány napjuk maradt
Idén több mint 94 ezer tanuló: 80 402 nyolcadik, 7 849 hatodik és 5 821 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön.
A közlemény szerint az általános középfokú felvételi eljárásban a nyolcadikosok 97,36 százaléka (78 277 diák) nyert felvételt valamely középiskolába.
A felvételizők 75,92 százaléka (61 045 diák) az első helyen, 91,82 százaléka (73 826 fő) pedig az első három helyen megjelölt területek egyikén folytathatja tanulmányait.
A tanulók 43,34 százaléka (33 927 fő) technikumi, 35,01 százaléka (27 402 fő) gimnáziumi, 17,75 százaléka (13 898 fő) szakképző iskolai, 2,17 százaléka (1 702 fő) szakgimnáziumi, 1,35 százaléka (1 053 fő) szakiskolai, 0,38 százaléka (295 fő) pedig készségfejlesztő iskolai tanulmányi területre jutott be - sorolták.
A 6 évfolyamos gimnáziumba felvételt nyert tanulók száma 4 753 fő, közülük 3 934 főt (82,77 százaléka) az általa elsőnek megjelölt helyre vettek fel, míg 8 évfolyamos gimnáziumba 3 330 fő jutott be, közülük 2 921 fő (87,72 százalék) tanulhat tovább az elsőnek megjelölt helyen - írták.
Emlékeztettek, hogy a középfokú iskolák május 2-ig jogszabály szerint értesítik a tanulókat a jelentkezésük elfogadásáról vagy elutasításáról; ezzel véget ér a középfokú felvételi eljárás általános szakasza.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Úgy folytatták, hogy azok számára, akik az általános felvételi eljárásban esetleg nem jutottak be egyik középfokú iskolába sem, május 6-án rendkívüli felvételi eljárás kezdődik: az Oktatási Hivatal honlapján már elérhető a középfokú intézmények által meghirdetett üres férőhelyek közti tájékozódást biztosító keresőprogram.
A rendkívüli felvételi eljárásban érintett 2 125 diák (az általános eljárásban részt vevők 2,64 százaléka) a rendkívüli felvételire közvetlenül a középfokú iskolákban jelentkezhet - áll a közleményben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.