Tovább növelte árbevételét az idei első negyedévben a Waberer’s Csoport, mely konszolidált szinten az egyik legmagasabb negyedéves bevételi mutatót is jelenti.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 67 885,92 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike a pénteki záróértéke felett zárta a hét első kereskedési napját. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: átlag feletti forgalom mellett emelkedett a BUX, az európai tőzsdéket felülteljesítve. Napközben a részvényindex átlépte a 68 ezer pontos szintet is és történelmi rekordon zárt.
A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet. A bankpapír a pénteki nagy emelkedését folytatva áttörte a 18 ezer forintnál húzódó ellenállási szintet - fogalmazott az elemző.
Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 2,03 százalékkal 18 070 forintra nőtt, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.
A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3014 forintra erősödött, 827,3 millió forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama 25 forinttal, 2,78 százalékkal 923 forintra emelkedett, forgalma 480,1 millió forint volt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,2 százalékkal 9310 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 5996,20 ponton zárt hétfőn, ez 19,38 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Robert Kalinák bejelentése: nincs túl az életveszélyen Robert Fico
- Uniós eljárás folyik a Facebook és az Instagram üzemeltetője ellen
- Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront
- Újabb műtét várhat Robert Ficóra
- Kriminálpszichológus: paranoid igazságosztó lehet a férfi, aki rálőtt Robert Ficóra
- Szentkirályi Alexandra: kapjanak a BKK-dolgozók is virtuális bérletet!