Halottnak nyilvánították VV Fannit. A fiatal lány 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből, a bíróság megállapítása szerint bűncselekmény áldozata lett, holtteste sosem került elő.
Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. Azt írták, hogy 8 óra 45 perckor érkezett bejelentés, miszerint a bőnyi iskolában egy fiatal lány megszúrta tanulótársát, aki súlyosan megsérült.
A mentőszolgálat munkatársai a sérült lányt kórházba szállították. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esetet bűntetőeljárás keretében vizsgálja, a helyszíni intézkedés jelenleg is tart - írták.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad
- Kiderült még valami Robert Fico merénylőjéről
- Krímben érhette súlyos veszteség az oroszokat
- Osztalékinformációt jelentetett meg az OTP
- Tárnok Balázs: Szlovákiában elkezdődött az egymásra mutogatás
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban