A magyarok 31 százaléka tervez költözést, további egyharmaduk (34%) pedig jelenlegi otthonuk felújításába kíván belevágni
"Lloyd, Állatkertünk jegesmedvéje hamarosan elutazik egy másik állatkertbe, május 1-jéig azonban még láthatja őt a közönség. A Kisszikla oldalában található kifutójába – némi átalakítás után – barnamedvék költöznek majd" - írja a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapja.
"Állatkertünk barátai számára nem újdonság, hogy jegesmedvénk hamarosan egy másik állatkertbe (éspedig a Nyíregyházi Állatparkba) utazik, a megüresedő férőhelyre pedig barnamedvéket fogunk költöztetni. Ezt már a márciusban megtartott szezonnyitó sajtótájékoztatón bejelentettük, és a médiában számos helyen lehetett hallani, olvasni róla. A „medvecsere" oka, hogy a jelenlegi kifutó ma már nem felel meg mindenben a jegesmedvék tartásához kapcsolódó elvárásoknak. Barnamedvék azonban gond nélkül tarthatók benne" - írják a honlapon.
A cserét az állatkert már korábban elhatározta, de tavaly májusban az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének kérésére még vállalták a Lloyd nevű, a Karlsruhei Állatkertből érkezett, 23 éves hím jegesmedve ideiglenes elhelyezését. Most újra felhívták a figyelmet, hogy Lloyd még néhány napig látható az állatkertben, aztán költözik.
Lloyd mellett természetesen más látnivalók és programok miatt is érdemes a napokban felkeresni Állatkertet - írták. Vannak nemrég érkezett újdonságok is, mint például a Varázshegyben látható elefánthalak, akik a maguk keltette elektromos mező segítségével akár a vaksötétben is tudnak úszás közben tájékozódni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Aljas hirdetést adott fel egy férfi, ellensége feleségét kínálgatta
- Hamarosan nyilvános szópárbajt vív Donald Trump és Joe Biden
- Ilyen állatkerti látogatói szerencse szinte nincs is, mutatjuk!
- Túl van az életveszélyen a szlovák miniszterelnök
- Kiderült, hol törik fel vagy lopják el hazánkban a legtöbb autót
- Fájó korlátozás lépett életbe Siófokon