A külföldi diákmunkák egyre népszerűbbek a fiatalok körében a nyári időszakban.
Csak erkölcsi bizonyítvánnyal lehetne majd a jövőben gyermektáborban dolgozni és önkénteskedni egy friss törvényjavaslat szerint. Ez a középiskolásokra, egyetemi hallgatókra is vonatkozik, a szabályok betartását a fogyasztóvédelem ellenőrzi majd. A szakmabeliek szerint így jóval nehezebb lesz önkénteseket toborozni.
Csak erkölcsi bizonyítvánnyal lehet gyermektáborokban dolgozni egy, a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslat szerint, az elvárás a középiskolás önkéntesekre, civilekre nézve is kötelező - szúrta ki a Népszava a beterjesztést, amely a „gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” című törvénycsomag része. A szabály kizárólag a köznevelési intézmény által szervezett táborokban az intézménnyel jogviszonyban álló személyekre nem vonatkozik - mert nekik alapból kötelező az erkölcsi bizonyítvány.
A szabály betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd, amely ki is tilthatja a táborokból azt a dolgozót, önkéntest, akinek nincs erkölcsi bizonyítványa. Emellett a táboroztatóval szemben egyéb szankciókat is alkalmazhatnak, továbbá a fogyasztóvédelem adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke arról beszélt a lapnak, hogy az intézkedéssel bedőlhet a táboroztatás, nehezebb lesz így önkénteseket toborozni. Hozzátette, maga is táboroztatott már rengeteg alkalommal, de olyannal még nem találkozott, hogy önkénteseket ki kellett volna zárni, mert időközben kiderült, hogy letöltendő börtönbüntetés vár rájuk.
Egy táborszervező, Kövér Péter pedig elmondta, náluk is rengeteg önkéntes dolgozik, de soha nem merült fel ilyen probléma. Azzal egyetért, hogy ki kell szűrni a rendszerből a pedofilokat, de szerinte ennek nem a megfélemlítés és az állandó fenyegetettség a módja. Hozzátte, több táboroztatóval is beszélt, és a pedofilbotrányt követő felháborodás nyomán már így is nehéz helyzetben vannak, mert még a molesztálás látszatát is kerülni kell - hozzátette, már mindenki fél hozzáérni a gyerekekhez, „lassan a kis kezüket sem merjük megfogni”, így pedig nehéz segíteni például a kullancsriasztó, naptej felkenését is. Tóth Béla, a 4000-5000 táborszervezővel együttműködő taborfigyelo.hu vezetője viszont üdvözli az új szabályt, hiszen az önkéntesek (akik javarészt kötelező társadalmi munkában középiskolások) is ugyanúgy gyerekekkel foglalkoznak, mint a táboroztató pedagógusok.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Robert Kalinák bejelentése: nincs túl az életveszélyen Robert Fico
- Uniós eljárás folyik a Facebook és az Instagram üzemeltetője ellen
- Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront
- Újabb műtét várhat Robert Ficóra
- Kriminálpszichológus: paranoid igazságosztó lehet a férfi, aki rálőtt Robert Ficóra
- Szentkirályi Alexandra: kapjanak a BKK-dolgozók is virtuális bérletet!