A vezérigazgató elmondta, hogy több tényező, pl. az alacsonyabb nagykereskedelmi kereslet és az üzletág kiszámíthatatlansága miatt döntöttek úgy, hogy változtatnak stratégiájukon.
A német luxusautó-gyártó Porsche bevétele 9,01 milliárd euró volt az első negyedévben, 11 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 10,1 milliárd eurónál - áll a cég közleményében.
Az elemzők véleményének átlagában kevésbé visszaeső bevétel, 9,33 milliárd euró szerepelt. A Porsche üzemi eredménye 30 százalékkal, 1,28 milliárd euróra esett az egy évvel korábbi 1,84 milliárd euróról. A jövedelmezőség 18,2 százalékról, 14,2 százalékra romlott.
A járműgyártó 77 ezer 640 autót szállított ki az első három hónapban, 3,9 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévinél. A Porsche megerősítette, hogy az idei évre továbbra is 15-17 százalékos jövedelmezőséget, és 40-42 milliárd eurós bevételt vár.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal