Sztárok

Michael Jackson 3 gyereke már kész felnőtt: Prince, Paris és Bigi sajátos utakon járnak

Michael Jackson három gyermeke, Prince, Paris, és Bigi, az egész életüket a reflektorfényben töltötték, bár van köztük olyan, aki nagyon nem kér belőle.

Nagyon szoros a Jackson testvérek közötti kötelék

Amikor kicsik voltak, a popsztár igyekezett megvédeni őket a paparazziktól fantáziadús maszkokkal és fátylakkal. De a többszörös Grammy-díjas énekes 2009 júniusában bekövetkezett halála után a gyerekek a nyilvánosság középpontjába kerültek, kezdve a 11 éves Paris rövid, nem tervezett beszédével az apja temetésén. „Amióta megszülettem, apa a legjobb apa volt, akit el tudtok képzelni. És csak azt akarom mondani, hogy nagyon szeretem" - idézi őt a People.

Ma a testvérek külön utakon járnak, a saját szenvedélyeiket űzik, de nagyon közel állnak egymáshoz, habár nem sűrűn kapják őket együtt lencsevégre. Legutóbb, 2024 márciusában volt erre példa, amikor mindhárom testvér részt vett az MJ: The Musical londoni premierjén.

De mivel telik Michael Jackson három gyermekének az élete?

Kattints a galériára!

Prince Michael Jackson, 27 éves Az első gyermek, Michael Joseph Jackson Jr. 1997. február 13-án született Los Angelesben Jackson volt feleségétől, Debbie Rowe-tól. Keresztszülei sem éppen ismeretlenek: Macaulay Culkin és Elizabeth Taylor. Jackson és Rowe 1999-ben elváltak, és az énekesnő kapta meg a gyerekek teljes felügyeleti jogát. A gyerekek a Neverland Ranchon nőttek fel, és apjuk halála után a testvérek nagymamájukhoz, Katherine Jacksonhoz kerültek.
Kattints a további képekért!

Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...

leadkép: Toni Anne Barson Archive/Getty Images, forrás: people.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Magyar Olimpiai Bizottság és Magyar Paralimpiai Bizottság hétfő este a Várkert Bazárban bemutatta azokat a ruhákat, amelyeket sportolóink a 2024-es párizsi olimpia megnyitóján viselnek majd, a...
Utazás
A hét elején ugyan csípősebb-esősebb napok köszöntöttek ránk, ám ennek mostantól vége: újabb felmelegedés veszi kezdetét, ami hamarosan az év első hőhullámába torkollik.
Lifestyle
Ha végleg száműzitek a hálóból ezt a bizonyos dolgot, az csodákat tehet a nemi életetekkel!