A prémium is vonzóbb, ha csökkentett a rezsi

A prémium besorolás területenként és ingatlantípusonként is más értékhatárhoz kötődik. Heinrich Krisztina, az OTP Ingatlanpont exkluzív menedzsere szerint például vidéken a lakások 100 millió, a családi házak 200 millió felett számítanak „prémiumnak”. A fővárosban 100 millióval feljebb esnek ezek a határok. S természetesen az exkluzív szektorba sorolhatók a milliárdos villák, szálláshelyek, fejlesztési területek is. A szakember úgy becsüli, a hazai adásvételek 5-10 százaléka tartozhat a prémium kategóriába.

A prémium is vonzóbb, ha csökkentett a rezsi

A lakáspiac megtorpanása a luxus-szegmenst sem kímélte, ahogy Heinrich Krisztina felidézi, tavaly egész évben gyenge volt a kereslet. „Csak az ukrán és orosz ügyfelekre specializálódott kollégák tudtak jó, illetve kiemelkedő évet zárni.” A vevők zöme készpénzes volt, kölcsönből csak néhány magyar vevő akart vásárolni, akik a stabil és magas keresetük okán nem tartottak a hitelfelvételtől. A kamatok csökkenése csak az év végére hozta meg a vevők nagyobb érdeklődését, ami jobbára ez év elejére érett konkrét üzletekké.

A kereslet elmaradása tavaly kevéssé hatott az árakra. „Ahol nagyon nagy volt a csend, ott az év végére olykor lehetett árat csökkenteni – emlékszik a menedzser –, de az eladók inkább kivártak. Úgy vélték: a magas infláció úgyis mérsékli az áraikat, minek gyorsítsák azt maguk is?”

Abban sem hozott lényeges változást 2023, hogy mely fővárosi kerületeket tüntetik ki figyelmükkel a luxust keresők. Budán továbbra is az I., a II. és a XII., míg Pesten az V. kerület áll az érdeklődésük fókuszában, ám ezeken belül is vannak kedvenc területeik. Az I. kerületben az utóbbi időben kifejezetten felkapott költözési célpont a Budai Várnegyed. A II. kerületnek változatlanul a belső része, Rózsadomb környéke a legkeresettebb, de sokakat csábít például Budaliget és Széphalom között a francia iskola környéke, ahova magyar, kínai és más nemzetiségű szülők főleg az iskola vonzereje miatt igyekeznek. A XII. kerületnek pedig ugyancsak a belső területei a legnépszerűbbek. A pesti belvárosban más a kulcsa a népszerűségnek, itt ugyanis pusztán a parkolás lehetetlensége miatt is kieshet egy-egy jó lakás a prémium-osztályból.

2024 kifejezetten jól indult ezen a részpiacon is. Heinrich Krisztina tapasztalatai szerint idén már olyan ingatlanokat is sikerült eladniuk, melyekre egy éve még komoly érdeklődő sem volt. Visszatértek a piacra a tavaly még jobbára távol maradó befektetők is, így ismét van érzékelhető kereslet például szállodára, valamint ipari- és fejlesztési területekre is.  A prémium szektor vásárlóinak túlnyomó része – mintegy 60 százaléka – változatlanul külföldi. Közöttük most nagy számban érkeznek kínaiak, továbbra is jelentős az ukránok érdeklődése, s jönnek már az itteni befektetési lehetőségeket keresők Afrikából is.

A lakásokat tekintve most a jó helyen és újonnan építettekre látszik a legnagyobb kereslet. E mellett igen népszerűek a régi villák már felújított, vagy fejleszthető lakásai. Ezekből nagyon kevés van a piacon, s ha felbukkan egy-egy, azokra szinte azonnal lecsapnak a vevők. Igen keresettek még a pesti belvárosban az elegáns, felújított lakások is, amennyiben biztonságos parkolási lehetőségek is járnak velük. 

Mostanra a prémiumpiaci vevők szemében is fontos szemponttá vált – úgy a házaknál, mint a lakásoknál – az ingatlan energetikai minősége. Megkövetelik a jó szigetelést, nézik, hogy van-e napelem, illetve hőszivattyú. A környezetvédelmi elkötelezettség mellett ebben a kategóriában is számít már a rezsi, mert ahogy a szakember kalkulál: egy villa energiaköltsége elérheti a havi 600 ezer, vagy akár az 1 millió forintot is.

Heinrich Krisztina az erős évkezdés és a jelenlegi érdeklődések nyomán úgy számol, hogy a piac élénkülése kitarthat az év hátra lévő részében, így az idei forgalomban azt is behozhatják, ami tavaly elmaradt.

 

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 09. 20:00
Megosztás:

Egyre csak gyarapodik a Településfásítási Programban elültetett fák száma

Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
2024. 05. 09. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 05. 09. 19:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, a héten negyedszer ért el új rekordot.
2024. 05. 09. 18:30
Megosztás:

Magyarországra érkezik a Goodyear bemutatókamionja, pénteken indul a turné

Európai turnéra indul a Goodyear mobil bemutatóteremként működő kamionja és furgonflottája, hogy megismertesse a földrész fuvarozóival átfogó termék-, megoldás- és szolgáltatáscsomagját. A turné során az abroncsgyártó szakértői kézzelfogható példákkal mutatják be, hogyan tudja javítani a flották hatékonyságát, versenyképességét és fenntarthatóságát a Goodyear Total Mobility csomag. Ez azért is fontos, mert az európai fuvarozók a gumikat nevezték meg az egyik legfontosabb tényezőnek környezetvédelmi céljaik elérésében. A turné három magyarországi állomást tartalmaz, elsőként, pénteken Dunaharasztiba érkeznek a bemutatójárművek.
2024. 05. 09. 18:00
Megosztás:

Mit bizonyíthat a holnap induló magyar gyorsjelentési szezon?

Holnap itthon is beindul a gyorsjelentési szezon, hiszen egyből két nagyágyú is jelent. A négy nagy papírból az első kettő.
2024. 05. 09. 17:30
Megosztás:

Elektromos légitaxit fejlesztenek Rász el-Haimában

Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a RAKTDA magyarországi képviselete.
2024. 05. 09. 17:00
Megosztás:

Közös elképzeléseik vannak Kínának és Szerbiának

Az átfogó stratégiai partnerség elmélyítéséről és megerősítéséről, valamint Szerbia és Kína közös jövőjének építéséről írt alá közös nyilatkozatot szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
2024. 05. 09. 16:30
Megosztás:

Inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken - közölte a Nébih a honlapján szerdán.
2024. 05. 09. 16:00
Megosztás:

Átadták a Warema porfestőüzemét Pécsen

Átadták az elsősorban árnyékolók gyártásával foglalkozó Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. mintegy 3 milliárd forintból épült porfestőüzemét Pécsett szerdán.
2024. 05. 09. 15:30
Megosztás:

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére - tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán az MTI-t.
2024. 05. 09. 15:00
Megosztás:

Egyhangúlag támogatták az alapkamat áprilisi csökkentését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag az alapkamat 50 bázispontos csökkentésére voksoltak az áprilisi ülésen a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
2024. 05. 09. 14:30
Megosztás:

Átadta Esztergom első új hulladékudvarát

Esztergomban átadták a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2024. 05. 09. 14:00
Megosztás:

Lejjebb ment a 30 éves jelzáloghitelek kamata az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
2024. 05. 09. 13:30
Megosztás:

Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 09. 13:00
Megosztás:

Elégedett a Start Garancia Zrt.

Eredményesen támogatta a vállalatokat és erősítette a gazdaságösztönző tevékenységét tavaly a Start Garancia Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 12:30
Megosztás:

Az első negyedévben nőtt a Romániába érkező turisták száma

Az első negyedévben 8,8 százalékkal nőtt a Romániába érkező külföldi turisták száma a múlt év azonos időszakához képest - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 09. 12:00
Megosztás:

Megbírságolták az Union VIG Biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogsértő elektronikus kommunikáció miatt tízmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-re (Union VIG Biztosító) - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 11:30
Megosztás:

A Széchenyi István Egyetemmel és a kínai NIO vállalattal folytak egyeztetések

"A Nemzetgazdasági Minisztériumban került sor egyeztetésre a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai elektromos járműipar úttörőjének számító NIO európai vállalata és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. között, amelyen együttműködési szándéknyilatkozat aláírásáról egyeztek meg a felek" - jelentette be szerdán a minisztérium.
2024. 05. 09. 11:00
Megosztás:

Az exportpiacok gyengélkedése rossz hatással van az ipar teljesítményére

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2024 márciusában a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző évhez képest. A nyers adatok szerint a visszaesés mértéke 10,4 százalék volt, de ezt a mértéket elsősorban a húsvéti ünnepek márciusra esése okozta, hiszen emiatt három munkanappal kevesebb volt ebben a hónapban - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött kommentárjában szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 09. 10:30
Megosztás: