Csaknem 35 millió dollárért (12,3 milliárd forintért) kelt el Claude Monet Meules a Giverny (Szénaboglyák Givernyben) című festménye.
Megkóstolta a magyar agrárminiszter a Prime üdítőt, Takis chipset: ez a véleménye Nagy Istvánnak róluk
Nagy István, agrárminiszter egy TikTok videóban tesztelte, hogy milyen édességekkel, csipsszel és üdítővel kell felvennie a versenyt a hazai gyártóknak. Az Agrárminiszter kóstolta többek között a Prime üdítőt és a Takis chipset is. Ezeknek a különleges, jellemzően tengerentúli "édességeknek" amúgy egyre nagyobb piaca van Magyarországon is, sorra nyílnak az ezekre szakosodott kisboltok.
"Magyarországon is kiváló édességeket állítanak elő, de most nézzük meg a konkurenciát!"- kezdi a videóban az agrárminiszter. Három igen népszerű és híres Amerikában elterjedt terméket kóstol meg. A Reese's elnevezésű mogyoróvajas kosárkát, majd utána a Takis elnevezésű csipszet kóstolja meg, a legvégére pedig egy ismert üdítőt hagy.
A csokoládét kimondottan ízletesnek találja, úgy fogalmaz:
Jó érzés fogyasztani
- mondja a videóban, míg a csipszet a ujján maradt kék morzsalék miatt nem tartja túl praktikusnak, viszont az erősségét nem kérdőjelezi meg. Végül a Prime ital felbontásával zárul a videó, melyet frissnek és finomnak ítél az agrárminiszter. Azonban a videó végén hangsúlyozza a magyar termékek ízletességét és versenyképességét is.
@nagy.istvn67 Érdemes a magyar termékeket választani
♬ original sound - Nagy István67LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hatalmas piaca van a különleges élelmiszereknek
Gombamód szaporodnak Magyarországon az „amerikai boltok”. Ezek olyan üzletek, ahol nagy számban import, általában az EU-n kívüli országokból érkező élelmiszereket forgalmaznak bődületes árakon. Legtöbb nagy márkák olyan termékei kerülnek a polcokra, amiket itthon egyébként a láncoknál nem kapni, így kuriózumnak számítanak. Az ilyesféle termékek forgalmazásának szabályairól, illetve azok betartatásáról kérdeztük a Nébihet, és a NAV-ot is. Erről ebben a cikkünkben olvashatsz részletesen:
Címlapkép forrása: MTI/Vasvári Tamás
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Az ügyében eljáró ügyészt és a nyomozati bírókat is meg akarta öletni egy férfi
- Csődöt jelentett a népszerű divatmárka
- Nébih: ezt a táplálékkiegészítőt semmiképpen ne egye meg!
- Orbán Viktor bízik Robert Fico felépülésében
- EURO-2024: összeállt a német válogatott
- Robert Kalinák bejelentése: nincs túl az életveszélyen Robert Fico