kapubanner for mobile
Megjelent: 1 hónapja

Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben

A megmozduláson több mint ötezren vettek részt.

A túlterheltség, a munkaerőhiány és a tanítás alacsony minősége ellen demonstráltak kedden Brüsszelben a belga tanárok- írta az RTBF közszolgálati hírportál. A hírportál szerint a demonstrálók - az ország északi és déli részéből érkezett általános iskolai tanárok és igazgatók - azt az üzenetet akarják eljuttatni a politikusoknak, hogy a választási kampányban ne feledkezzenek meg az oktatásról, amikor a francia ajkú belga régió, Vallónia és a főváros alkotta közösség, valamint a flamand közösség kormányalakításáról tárgyalnak. A több ezer tüntető a brüsszeli központi pályaudvar előtt gyülekeztek, a reggeli órákban és a francia nyelvű közösségi kormányt alkotó pártok székhelye elé vonultak.

A rendőrség becslése szerint 5400 ember volt jelen az eseményen. A június 9-i belgiumi választások előestéjén a tanárok meg akarják ismételni követeléseiket, amelyek egyaránt vonatkoznak a személyzet munkakörülményeire és a diákok tanulási feltételeire. Ragaszkodnak az osztálylétszám csökkentéséhez, és azt is szeretnék is elérni, hogy megszűnjenek a "gettóiskolák", ahol a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók koncentrálódnak. Azt követelik továbbá, hogy vonják vissza a tanárok értékeléséről szóló rendelet azon elemét, amely "pedagógiai működési zavarok" esetén szankciókat helyez kilátásba ellenük. Fontos számukra az is, hogy több pénzt fordítsanak az oktatásra, amelyet - véleményük szerint - "nem szabad, hogy kizárólag a munkaerőpiac vezéreljen". Tavaly áprilisban ugyanezen okok miatt szerveztek tüntetést a belga pedagógusok.

 

MTI

  • 2024.06.03Projektmenedzsment képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi pénzt spórolhat, aki otthonról dolgozik

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyságban az irodába való ingázás átlagosan napi 19,10 fontba kerül (8500 forint). Teljes cikk

Párizs 2024 - Közlekedési sztrájk az olimpiai pluszmunkáért

Az olimpiai időszak alatti munkáért járó bónuszok kiharcolásának céljával keddre (mára) sztrájkot hirdettek a legnagyobb francia vasutas szakszervezetek. Teljes cikk

OECD-országok: a nők körében emelkedett, a férfiakéban csökkent a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 4,9 százalék volt a munkanélküliség márciusban nem végleges... Teljes cikk