Tudomány

Lábon harapott egy szörföst egy cápa

by wildestanimal / Getty Images
by wildestanimal / Getty Images

Szörföst harapott lábon egy cápa egy ausztráliai tengerpart közelében – írja az ABC News. A 26 éves Augustin Sanchez elmondása szerint alig 20 perce lehetett a vízben, amikor éles fájdalom hasított a lábfejébe.

Az argentin férfi biztos benne, hogy egy tigriscápa (Galeocerdo cuvier) haraphatta meg, ugyanis látta a csíkjait. A támadás után Sanchez fejében megfordult, hogy akár meg is halhat, majd a part felé kezdett evezni deszkájával.

Ekkor úgy hitte, elvesztette lábujjait, és sérült lábfejét igyekezett távol tartani a víztől, nehogy a vére odavonzza a ragadozókat.

Mintegy 700 méternyi evezés után azonban a partra ért, ahol barátja várta, és megkönnyebbülten észrevette, hogy sebesülése nem is volt olyan súlyos, mint gondolta. Sanchez nem is gondolt arra, hogy orvoshoz kellene fordulnia, de barátja meggyőzte, hogy menjen kórházba.

Jól is tette, ott ugyanis az orvos közölte vele, hogy a ragadozó harapásával kihúzta a férfi inait a bőrén kívülre. A sérülés helyreállításához műtétre lesz szükség, így Sanchez még hónapokig nem állhat deszkára, de már most nagyon várja, hogy újra szörfözhessen.

Kapcsolódó
Videón, ahogy lecsap a cápa a kajakra
Nem sokon múlott, hogy a horgásznak baja essen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik