A Lidl 3 éve nem látott húzással várja a focirajongókat az üzletekben, újra lehet gyűjteni a focis kártya.
Egyre többet járnak ide a magyarok: csak a nosztalgia miatt tesszük, vagy más oka is van?
A kétezres évek eleje óta sokkal kevesebbet járunk ilyen kisebb mozikba, de most pislákol a remény, hogy a covid és a rezsiválság után is feltámadhatnak.
A mozi vidéken nem csupán egy hely, ahol filmeket lehet nézni, hanem gyakran szinte az egyetlen, tegyük hozzá, viszonylag olcsó lehetőség arra, hogy közösségileg kikapcsolódjunk. Talán emiatt sem szűntek meg az önkormányzati fenntartású mozik, sőt egyre több kisváros dönt úgy, hogy belevág, és újra saját moziteret nyit - írja cikkében a HelloVidék.
A megemelt rezsiárak súlyos terhet tettek a járvány után épphogy felálló mozikra. Több kisebb vidéki mozi átmenetileg bezárt, aztán az ország legnagyobb multiplexlánca, a Cinema City, később pedig a még a fennmaradásért küzdő városi mozik is kénytelen voltak árat emelni. A filmszínházak azonban már túléltek néhány válságot, az elmúlt 100 évben számtalan alkalommal jósolták az eltűnésüket, mind a televízió, majd a kereskedelmi tévék térhódításával, a vhs/dvd, az internetes letöltés, majd a streaming szolgáltatók megjelenésével.
Mayer Rudolf, a szombathelyi AGORA–Savaria Filmszínház vezetője a lapnak elmondta: volt honnan felállniuk a kisebb vidéki moziknak, jó húsz éve az is kérdéses volt, marad-e bármennyi belőlük.
A 2000-es években a hagyományos mozik nagyon súlyos válságba kerültek Magyarországon. Ennek az egyik fő oka az volt, hogy a 2000-es évek elejére szinte minden megyeszékhelyen felépült egy pláza, ahol megjelentek a többtermes multiplex mozik. A filmforgalmazók az analóg kópiákat először ezeknek a moziknak adták oda, mert itt magasabb nézőszámot és bevételt lehetett elérni. Mivel már akkoriban is mindenki premier időszakban akart filmet nézni, és a kisebb mozik csak hetekkel később kapták meg a kópiákat, a multiplexek lényegében letarolták az egész piacot. Ennek az lett a következménye, hogy a hagyományos mozik - amelyek a megyei moziüzemeltető vállalatok megszűnése után maradtak fenn, majd jórészt önkormányzati tulajdonba kerültek - veszteségessé váltak. Az volt a kérdés, hogy az önkormányzat ezt a veszteséget hajlandó-e finanszírozni. Ha a városvezetés úgy döntött, hogy úgyis a multiplexeké a jövő, akkor ezeket bezáratta. Tegyük hozzá, ez volt a legjellemzőbb
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta a vezető.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek