kapubanner for mobile
Megjelent: 1 hónapja

Agrárminisztérium: tervezhető jövőképet biztosít a fiataloknak az agrárszakképzés

Több mint 20 ezren tanulnak az agrárszakképzésben jelenleg - derül ki az Agrárminisztérium közleményéből.

Ma az agrártechnikumok és -szakképző iskolák kiszámítható életpályát kínálnak, XXI. századi körülmények között XXI. századi tudást biztosítanak. A fiatalok a szakmájuk mestereivé válhatnak, továbbtanulhatnak, majd így a munka világában is sikeresen megállhatják a helyüket - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton Szombathelyen, a Savaria Floriadae és Savaria Parcum díjátadó ünnepségen.

Az Agrárminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a tárcavezető a rendezvényen hangsúlyozta, a színvonalas tapasztalatszerzésen alapuló oktatás akkor valósulhat meg, ha a diákok első kézből ismerik meg azokat a készségeket és mesterfogásokat, amelyek a sikeres szakmai munkához kellenek. Ehhez pedig szükségesek az olyan duális képzőhelyek, ahol a diákok a valódi gazdasági környezetben szélesíthetik elméleti és gyakorlati tudásukat. Ezt segíti az ágazati képzőközponti struktúra - tette hozzá Nagy István.

A 2023-as évben négy agrárszakképzési centrum részvételével alakultak meg az agrárágazati képzőközpontok. Ezek olyan katalizátorszerepet tölthetnek be a következő időszakban, amelyek segítik a tudásátadást és végső soron a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok terjedését, a hatékonyabb termelést, a jobb minőségű termények előállítását, a versenyképes élelmiszeripar fejlődését - idézte a minisztert a szaktárca. Nagy István kiemelte, nagy örömet jelent, hogy egyre népszerűbb az agrárszakképzés, legyen szó akár a mezőgazdaság és erdészet, az élelmiszeripar vagy a környezetvédelem és vízügy területéről.

Az agrárszakképzésben tanulók száma meghaladja a 20 ezer főt, ami azt jelenti, hogy a fiatalok vonzónak találják a modernizált mezőgazdaságot és látják benne a jövőt, a jövőjüket - hangsúlyozta a közlemény szerint a tárcavezető.

 

MTI

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk