Hároméves gyerek zuhant ki az ötödikről Csepelen

A gyereket a mentők kórházba vitték.

2024. április 20., 11:53

Szerző:

Kizuhant egy hároméves gyerek egy emeletes ház ablakából a főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Kossuth Lajos utcában pénteken. A gyermeket a mentők kórházba vitték – írja az ATV. Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az esetet megerősítve az MTI érdeklődésére annyit mondott: a rendőrség szemlét tartott a helyszínen, és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával büntetőeljárást indított.

A csodával határos módon a gyerek túlélte 

Bár a kislány több mint tíz métert zuhant, és végül súlyos-életveszélyes állapotban szállították kórházba, túlélte az esetet. A Ripost úgy tudja, hogy a kislány egy bokorcsoportra zuhant, ami felfogta az esést, és így megkímélte az életét. A gyermekre egy arra járó gyalogos bukkant rá, a rémült járókelő pedig azonnal riasztotta a mentősöket és a rendőröket is. a lap úgy tudja, legkorábban egy járőr ért oda, a kiérkező rendőrnő pedig a gyermekhez rohant, beszélt a kicsihez, fogta a kezét és a fejét a mentősök kiérkezéséig.

Bár egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan is történt a horrorisztikus eset, a lap úgy tudja, hogy a történtek idején a szülők otthon voltak és azonnal észrevették, hogy gyermekük nincs meg. Azonban az ijedt szülők először a legkézenfekvőbb helyen, a lakásban keresték lányukat. Vélhetően a kiabálására és a felfordulásra lettek figyelmesek, ekkor néztek le, majd szembesültek legszörnyűbb rémálmukkal.

„Egy nő sírt lent nagyon, amikor a mentők dolgoztak, valószínűleg ő volt a kislány anyja. Nagyon sajnálom, ami történt, tudom, hogy egy ilyen korú gyerek mellett elég egy fél percre másfelé nézni. A szívem szakadt meg a kislányért, meg azért az asszonykáért, ott zokogott szegény” – mondta egy férfi. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást.

(Kiemelt képünk forrása: Cspelinfo Facebook oldala)