Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek
A MÁV éppen teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek. A Vasutasok Szakszervezetének képviselője úgy gondolja, ez elhamarkodott döntés, és szerinte a lépés hátterében valójában a humán kiadások lefaragása és a munkaerőhiány áll, egyre több kollégája fél a létszámleépítéstől - derül ki az rtl.hu riportjából.
Ez inkább egy hivatás, amit vagy szívvel-lélekkel csinál az ember, vagy sehogy. Itt minden szolgálatban emberekkel, emberéletekkel dolgozunk – mondta egy 24 éve a szakmában dolgozó jegyvizsgáló az rtl.hu-nak, amikor arról kérdezték, mit szeret leginkább a munkájában. A kalauz, akit a cikkben Péterneknek neveznek, így folytatta: az utasbiztonságtól kezdve a szolgáltatás milyensége, tehát az emberekkel való bánásmód, a kommunikáció nagyon-nagyon fontos.
A MÁV-csoport nemrég elindította első kísérletét a jegyvizsgáló nélkül közlekedő vonatokkal. A két hónaposra tervezett tesztelési, majd pedig értékelési folyamatot követően várhatóan számos – feltételeknek megfelelő – elővárosi és vidéki vonalra is kiterjesztik a kalauz nélküli közlekedést. A közlemény szerint amárcius 1-jén bevezetett új tarifa- és kedvezményrendszer jelentősen egyszerűsítette a jegyváltást és az utazást, így már nem szükséges az állandó jegyvizsgálói jelenlét a vonatokon. Az utazást kizárólag érvényes menetjeggyel vagy bérlettel lehet megkezdni, szúrópróbaszerű jegyellenőrzések továbbra is lesznek a vonatokon.
Elhamarkodott döntésnek tartom az elővárosban a kalauz nélkül közlekedő vonatok bevezetését – hangsúlyozta Kuti Horváth József, a VSZ Személyszállítási Szakmai Képviseletének vezetője. Megjegyezte, jelenleg nincsenek felszerelve a vonatok olyan eszközökkel, amelyekkel az utasok saját maguknak le tudnák kezelni a jegyüket, ahogy az a BKK járatain megszokott. Az osztrák vagy szlovák vasútnál nagyon régóta működnek ilyen járatok, de digitálisjegy-kezelés nálunk még nincsen.
A kalauz biztonságérzetet is ad az utasoknak. Az embereknek a tíz százaléka Magyarországon képtelen egyedül utazni és el is várja a segítséget, keresi azt a vasúti dolgozót, aki mondjuk útbaigazítást ad neki – magyarázta József. Az rtl.hu által megkérdezett szakemberek egyetértettek abban, hogy a modell még nincs teljesen kidolgozva. Azt mondják, az utazóknak olykor szükségük van a kalauzok iránymutatására, különösen akkor, amikor nem megszokott útvonalon közlekednek. Péter másik ellenérve, hogy bárhol történhet baleset, melynél az utasokkal való kommunikáció nagyon fontos, hiszen ők a személyzettől várják a segítséget.
A VSZ Személyszállítási Szakmai Képviseletének vezetője is arról számolt be, hogy kollégái közül egyre többen félnek a létszámleépítéstől, legyen szó újoncokról vagy rutinos vasutasokról. Az állami vasúttársaság szóvivője azonban korábban a Híradónak azt mondta, hogy nem lesz emiatt létszámleépítés – sőt szerintük könnyebb lesz a kalauzok élete, mert részükre kevésbé leterhelt, kevesebb túlórával járó munkaidőbeosztást tudnak készíteni. A kalauz nélküli vonatokon emellett a mozdonyvezetők veszik át a jegyvizsgálók feladatainak egy részét.
Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - Hollandiában nem rózsás a helyzet
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért szeretek recruiter lenni? – tette fel a kérdést néhány ismert toborzási szakembernek Csatalinácz Adrienn, az euJobs HR-Group HR és BRAND... Teljes cikk
Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk
Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk
- Csoportos létszámleépítések Magyarországon 6 hónapja
- Elindult a vasutasok országos sztrájkja 8 hónapja
- Több száz embert küldhet el a Magyar Bankholding 8 hónapja
- Úgy lerészegedett a vasutas, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés 8 hónapja
- A csoportos létszámleépítések számának alakulása hazánkban 1 éve
- Csoportos létszámleépítések Magyarországon 2021 és 2023 között 1 éve
- Magyar Posta: Mégsem lesz csoportos leépítés 1 éve
- Vasutasok a 18 fokról: Ez nem emberi munkavégzésre alkalmas hőmérséklet 2 éve
- 750 ember csoportos leépítését jelentette be a Tungsram 2 éve
- Csoportos létszámleépítések Magyarországon (2021-2022. október) 2 éve
- Nem kaptak béremelést, sztrájkolhatnak is a vasutasok 2 éve