Erre senki sem számított: a nyár közepén ez történt a magyar építőiparral

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Erre senki sem számított: a nyár közepén ez történt a magyar építőiparral

Júliusban az építőipari termelése 22,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az épületek építése 21,1, az egyéb építményeké 25,4 százalékkal nőtt a tavaly júliusi, rendkívül alacsony bázishoz mérve. Az előző hónaphoz képest két hónap emelkedés után 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A legfrissebb adatok szerint a rossznak mondható 2020-as eredményekhez képest jelentősen nőtt, azonban az előző hónaphoz képest csökkent az építőipari termelés. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján júliusban az építőipar termelése a júniusihoz képest 0,4 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építése valamelyest, 1,5 százalékkal bővült, az egyéb építmények építése azonban 0,3 százalékkal csökkent – írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.

Összességében 2021 júliusában az előző év azonos hónapjához képest:

  • Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 21,1, az egyéb építményeké 25,4%-kal.
  • A három építőipari ágazat mindegyikében bővült a termelés: az épületek építésének termelése 27,4, az egyéb építményeké 11,0, a speciális szaképítésé 27,3%-kal.
  • A megkötött új szerződések volumene 47,3%-kal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 38,3, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 56,5%-kal volt magasabb a 2020. júliusi bázisnál.
  • Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 19,1%-kal meghaladta a 2020. július végit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 32,6, az egyéb építményeké 10,4%-kal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

2021 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest:

  • Az építőipari termelés 9,8%-kal emelkedett.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

építőipar

ksh

lakásépítés

lakásépítési kedv

lakásépítési támogatás