Az Aston Martin a következő években is Vettellel folytatná

2021.09.14. 11:20
Lawrence Stroll, a Formula–1-es Aston Martin csapat tulajdonosa bízik abban, hogy náluk marad a német Sebastian Vettel.

A kanadai milliárdos kedden elmondta, hogy Silverstone-ban megkezdték az új F1-es gyáruk építését, majd utalt a négyszeres világbajnok pilóta jövőjére.

Elégedettek vagyunk Sebastiannal, és eltökélt szándékunk, hogy jövőre, majd azt követően is vele folytassuk

– mondta a tulajdonos.

A 34 éves Vettel 2010 és 2013 között négy vb-címet nyert a Red Bull pilótájaként, majd a Ferrarihoz szerződött, amelyet tavaly–- két vb-ezüsttel és egy vb-bronzéremmel a tarsolyában – hagyott el. Az Aston Martinhoz idén csatlakozott, a csapattal hosszabb távra szóló, egyes sajtóhírek szerint viszont 1+1 éves szerződést kötött.

A vb-pontversenyben 14 futam után – még 8 van hátra az idényből – 35 ponttal a 12. helyen áll, 11 ponttal és egy helyezéssel megelőzve csapattársát, Lance Strollt.

A nemzetközi sajtó arról is gyakran írt a közelmúltban, hogy Vettel viszonya nem éppen felhőtlen a tulajdonos fiával, és miután a német pilóta nem az általa elvárt szinten teljesít, már az is megfordult a fejében, hogy a szezon végén visszavonul.

(MTI)