2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Küldetés 11:00

Belföld

Ferenc pápa: Isten szeretett gyermekei vagyunk

Mintegy egy órán keresztül köszöntötte közelről, a pápamobilból a szentatya az összesereglett hatalmas tömeget a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, amelyen prédikációjában arról beszélt, hogy Jézus szolgává lett azért, hogy üdvözítsen bennünket, és meghalt azért, hogy nekünk életünk legyen. A kereszt sohasem divatos, ugyanakkor benső gyógyulást hoz – hívta fel rá a figyelmet a szentatya.

  • Ferenc pápa: Isten szeretett gyermekei vagyunk

Az Úr ma is rászegezi a tekintetét mindannyiunkra és személyesen felteszi nekünk a kérdést: „Ki vagyok én valójában a te számodra?” Ez egy olyan kérdés, amely mindannyiunktól személyes, életünkkel adható választ vár – hangsúlyozta Ferenc pápa a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén vasárnap. Hatalmas tömeg sereglett össze, hogy lássa és hallja a szentatyát, aki arról beszélt a Hősök terét, az Andrássy utat és a környező utcákat megtöltő hívek sokaságának, hogy az erre a kérdésre adott személyes válaszból születik meg a tanítványi kapcsolat megújítása. 

Az eucharisztia emlékeztet rá, kicsoda Isten

A mai szentmise nagyon erős szimbólum, amely kifejezi egységünket Krisztus körül, Szent Péter utóda vezetésével – köszöntötte Erdő Péter bíboros a mise kezdetén szentatyát, és elmondta, 

Budapest, Magyarország és Európa szívében a hidak városa. Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok, a nemzetek között – fogalmazott az esztergom–budapesti érsek, 

és a missziós kereszt másolatával ajándékozta meg a pápát, amely, mint mondta: segített ráébreszteni lelkiismeretünket, hogy „ma is megélhetjük az életszentséget, az elmúlt évszázad nagy vértanúinak és hitvallóinak nyomában”.

Ferenc pápa a szentmisén mondott prédikációjában emlékeztetett, Péter a tanítványok nevében azt válaszolta arra a kérdésre, hogy kicsoda Jézus, hogy a Messiás, de meglepő módon a helyes válasz után mestere hallgatásra, titoktartásra intette, és arról kezdett beszélni, hogy az Emberfiának szenvednie kell és keresztre feszítik. – Jézusnak ez a megdöbbentő bejelentése minket is meghökkenthet. 

Mi is szeretnénk egy olyan Messiást, aki hatalommal rendelkezik és nem egy keresztre feszített szolgát. Az eucharisztia azért van előttünk, hogy emlékeztessen bennünket, kicsoda Isten. Ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan, megmutatva, hogy Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet.

Sokféle ünnepléssel vehetjük körbe, de az Úr mindig ott marad, egy kenyér egyszerű formájában, és engedi, hogy megtörjük, szétosszuk és megegyük. Szolgává lesz azért, hogy üdvözítsen bennünket, meghal azért, hogy nekünk életünk legyen – fogalmazott beszédében a szentatya.

„A kereszt sohasem divatos”

Ferenc pápa szerint, amikor felsejlik a kereszt, a fájdalom perspektívája, az ember fellázad. Péter, miután megvallotta, hogy Jézus a Messiás, megbotránkozik a Mester szavain és igyekszik lebeszélni róla, hogy ezen az úton haladjon tovább – idézte föl az evangéliumból a szentatya.

A pápa hangsúlyozta: – A kereszt sohasem divatos: napjainkban sem, de régen sem volt az. Ugyanakkor benső gyógyulást hoz. A kereszt előtt üdvös küzdelem játszódik le bennünk, amint az Isten szerinti gondolkodás összeütközik az emberi gondolkodással. 

Az egyik oldalon ott van Isten logikája, amely az alázatos szeretet. Isten útja távol áll minden kényszertől, magamutogatástól és diadalittasságtól, mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig – mondta Ferenc pápa.

A szentatya kifejtette, hogy van Isten oldala és az emberek oldala, amelyek között nem abban áll a különbség, hogy ki vallásos és ki nem. – A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van. Mennyire messze áll ő, aki csendben uralkodik a kereszten, attól a hamis istentől, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket! 

Mennyire más Krisztus, aki egyedül a szeretettel áll elénk, mint e világ hatalmas, győzedelmes és ajnározott messiásai! Jézus megráz bennünket, nem elégszik meg a hitről szóló kijelentéseinkkel, azt várja, hogy megtisztítsuk vallásosságunkat a keresztje előtt, az eucharisztia előtt

– hangoztatta a pápa.

Isten gyermekei vagyunk

– Mit jelent Jézus nyomában járni? – tette föl a kérdést a szentatya, majd meg is adta a választ: 

Jézus nyomában járni azt jelenti, hogy járjuk az élet útját azzal a jézusi bizalommal, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk. – Ugyanazon az úton járunk, mint Mesterünk, aki szolgálni jött és nem azért, hogy neki szolgáljanak. Azt jelenti, hogy minden nap odalépünk testvéreinkhez. 

Az eucharisztia indít erre bennünket, hogy érezzük: egy test vagyunk, amelyet megtörnek a többiekért. Kedves testvérek, engedjük, hogy a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, megtörnek a többiekért – fejtette ki a pápa.

Ferenc pápa kijelentette: – A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy út végét jelenti, de legyen még inkább egy kiindulópont. Ha Jézus nyomában járunk, ez arra hív bennünket, hogy előre nézzünk, hogy befogadjuk a kegyelem átformáló ajándékát – zárta beszédét a szentatya. 

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jellemzően nem egy pápai műfaj, ezért ez egy kiemelkedő alkalom és óriási megtiszteltetés, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt az eseményen - ezt Kiss Bertalan vallástörténész mondta a Hír TV műsorán. A műsorban figyelemmel követtük Ferenc pápa megérkezését Magyarországra és élőben jelentkeztünk a Liszt Ferenc Repülőtérről, a Hősök teréről és az Andrássy útról.

Ferenc pápa Budapesten

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa. A repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak. A pápa egyenként köszöntötte az újságírókat a Róma és Budapest közötti repülőúton, azt mondta: tudja, hogy sokan várják. Ferenc pápát katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta, élükön Michael August Blume apostoli nunciussal, Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel és Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével. Magyar állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára fogadta a pápát. A katolikus egyházfő a repülőtérről gépkocsival a Szépművészeti Múzeumba indult, ahol állami és egyházi vezetőkkel találkozik.


Orbán Viktor: Ferenc pápa ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát vasárnapi budapesti találkozójukon, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot - mondta az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A közlés szerint Orbán Viktor átadta Ferenc pápának annak a levélnek a másolatát, melyet IV. Béla magyar király IV. Ince pápához intézett.

A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra.

Ferenc pápa a Szépművészeti Múzeumban találkozott Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a magyar püspöki kar tagjaival, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával.


Különleges ajándékot kap a pápa

Különleges ajándékot kap a magyar kormánytól Ferenc pápa. A Halotti beszéd és könyörgés szövegét is tartalmazó, a 12. század végén keletkezett Pray-kódex díszmásolatát készítették el az Országos Széchényi Könyvtár szakemberei. A Pray-kódex a 12. századi magyarországi egyházi kultúra egyik legfontosabb dokumentuma. A kódexet, a nemzeti könyvtár digitalizáló központjában fotózták végig, majd a díszmásolatot különleges papírra nyomtatták. A kódex másolatához magyar és spanyol nyelvű ismertetőszöveg is készült, amelyet könyvkötőmester rótt pergamenre, lúdtollal.

Lezárják a rajkai határátkelőt Ferenc pápa látogatása miatt

A rendőrség tájékoztatása szerint a szlovák hatóságok szeptember 15-éig korlátozzák a tehergépjármű-forgalmat a rajkai átkelőnél. Azt javasolják, hogy a torlódás elkerülése érdekében a teherforgalom a komáromi Monostori-hidat használja.

 

Magyar Nemzet, Hír TV, MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Háború Ukrajnában – A szakértők szerint a napokban nem, de később viszont válaszcsapást indíthat Izrael + videó

Háború Ukrajnában – A szakértők szerint a napokban nem, de később viszont válaszcsapást indíthat Izrael + videó

Minden azon múlik, hogy elvesztik-e a fejüket a Közel-Keleten. Ha igen, a háború kiterjedhet. Erről beszélt Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Stier Gábor, a Moszkvatér.com főszerkesztője, valamint Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője a Háború Ukrajnában című adásunkba Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!