Kezdőlap Politika Tisztújítás: ...

Tisztújítás: Remmert Ferenc vezeti tovább a Fideszt Harkányban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megtartotta tisztújító és küldöttgyűlési ülését a Fidesz harkányi alapszervezete. Az elnöki székben továbbra is Remmert Ferenc maradt.

A szavazások eredményeként az alelnöki pozíciót Monostori Zsolt, Kiss-Kálmán Éva, új tagként pedig Hosszúné Dávid Éva kapta. A Fidesz nemsokára esedékes budapesti tisztújító ülésére küldöttnek Baksai Tamás polgármestert és Remmert Ferencet jelölte.

A koronavírus-járvány miatt, központi elrendelés alapján a 2019-es helyhatósági választások óta nem tarthatott összejövetelt a párt helyi alapszervezete. Az eseményen Nagy Csaba, országgyűlési képviselő tartott beszámolót az elmúlt két év eseményeiről, illetve Baksai Tamás polgármester adott tájékoztatót a város gazdasági helyzetéről.

Szeptember 1-én indította a Fidesz Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! elnevezésű petícióját. A kezdeményezéshez öt nap alatt több mint százezer ember csatlakozott. Több ezer önkéntes segítségével a héten 2138 helyszínen gyűjtötték az aláírásokat, köztük a fürdővárosban is. Remmert Ferenc kérdésünkre elmondta: nagyon jók a számok és nagy az érdeklődés a városban. A kezdeményezéshez a helyiek mellett több, az ország különböző pontjairól érkezett látogató is csatlakozott. Jövő héttől pedig a személyes felkereséssel folytatódik a petíció.