Csoda!

Folytatás: ilyen állapotban vannak a zöld pokolban megtalált gyerekek

sv

Létrehozva: 2023.06.10.

Senki nem gondolta volna, hogy ennyi ideig életben maradnak a zöld pokolban.

Az európai telepesek annak idején zöld pokolként emlegették az Amazonas őserdeit. Bár az esőerdő rengeteg szépséget és csodát rejteget, arról sem szabad megfeledkezni, hogy rettenetes veszélyeket is tartogat. A hatalmas kiterjedésű erdőben veszélyes élőlények élnek, a vadmacskáknál pedig sokkal jobban kell tartani az apró bogaraktól, rovaroktól és csúszómászóktól, amelyeket néha alig lehet szabad szemmel látni, ugyanakkor halálos a mérgük. Az éghajlat túléléséhez edzettnek kell lenni, mindazonáltal kevés élelem és víz található az őserdő mélyén. Ilyen körülmények között maradt életben négy kisgyerek, akiknek nemrégiben lezuhant a gépe.

A túlélő gyerekek és a Remény hadművelet tagjai

Ahogyan arról már beszámoltunk, május 1-én egy kirepülő zuhant le az Amazonas fölött. A járműben a pilóta utazott egy bennszülött idegenvezetővel, valamint Magdalena Mucutui Valencia négy gyermekével. A felnőttek mind meghaltak a zuhanás következtében, a gyerekek holttestét azonban nem találták meg. Az elszórt tárgyak alapján a kutatók azt feltételezték, hogy a kicsik túlélték a zuhanást, és valahol az esőerdőben rejtőzködnek. A keresés hosszas volt és reménytelennek tűnt. A fák akár 40 méter magasra is megnőnek, sűrűn helyezkednek, a dzsungelben sötét van és sok mérgező csúszómászó leselkedik. 

Nem gondolták, hogy élve találják meg őket. A gyerekek csupán egy-, négy-, kilenc- és tizenhárom évesek, esélyük a túlélésre kicsi. Kész csoda volt tehát, hogy a Remény hadművelet életben találta meg a gyerekeket, akik 40 napig bujkáltak az erdőben. Kolumbia elnöke ünnepnapnak nevezte a megtalálás napját, az édesapa pedig fel sem fogja a csodát.

Az ápolónők elmondása szerint a gyerekek kórosan lefogytak, éheztek, kiszáradtak, a bőrük pedig tele volt csípésekkel. Mindazonáltal mindenki bízik abban, hogy teljes mértékben felépülnek, és elfelejtik a zöld pokolban tett 40 napos expedíciójukat. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/etvw118C0APjuisFAHGxY184P6NCX8IAV0VTwQc-zqg/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE3Zjk0MDlmYzdkYjQ2Yjc4OTgwZWVkMDUyNDViM2Jj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

A tanár állandóan arra panaszkodott, hogy a kisfiam idétlenkedik az órán: kiderült, rohamai voltak

A tanár nagyon dühös volt, amiért a hatéves kisfiú viselkedése időnként megváltozott.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514210
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514210
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514210
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült