Ismét gyerekeket emeltek a magasba Zánkán

Ismét zánkai konferencián álltak ki a gyermekvállalás mellett a kormány családpolitikájának támogatói.

2023. június 10., 18:38

Szerző:

„Szülővé válni az élet egyik legnagyobb kihívása” – hangoztatta Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár a Szülők Kárpát-medencei Fesztiválja megnyitójára küldött üdvözlő levelében, amit felolvastak a rendezényen szombaton, Balatonfenyvesen.

Az ENSZ 2012-ben június 1-jét jelölte ki hivatalosan a szülők világnapjának, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az anyák és apák nem látványos, mégis sokszor embert próbáló munkájára, amelyet nap mint nap végeznek a gyerekeikért és a családjukért. Ehhez kapcsolódóan rendezték meg a balatonfenyvesi fesztivált. Az idén először megrendezett Szülők Kárpát-medencei Fesztiváljára a határon túlról is, öt országrészből érkeztek résztvevők. A Szülők Ünnepe mottója az összetartozás, amelynek jegyében a programba bekapcsolódott a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is.
A program Kárpát-medencére kiterjesztésének fővédnökeként Hornung Ágnes fontosnak nevezte felhívni a figyelmet a szülők többletfeladataira, mondván: ez olyan teljesítmény, amely méltán érdemli meg a társadalom elismerését.

Az államtitkár a Szülők Ünnepének megtartásában újabb mérföldkőnek nevezte, hogy részt vesz rajta a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége. Hangsúlyozta, Magyarország kormánya a jövőben is azon lesz, hogy a támogatási rendszer megújításával még jobban segítse a családok boldogulását.

Kemény Dénes, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy a szülők munkája a társadalom alapja, ezért szeretnék elérni, hogy minél jobban bekússzon a köztudatba a Szülők világnapja Magyarországon is.

Regős Judit, az alapítvány elnöke beszámolt arról, hogy a Szülők Háza az ország hat pontján - és egyre több helyen a világon - foglalkozik azzal, hogy lehetőséget adjon a szülőknek napi szinten a testi, lelki és szellemi boldogulásra. Kiemelte, hogy a mostani, péntektől vasárnapig tartó fesztivál programjában is szülőknek szóló rekreációs programok, szülőtámogató előadások, kulturális és szórakoztató programok várják ingyenesen a családokat.

Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy felnőni egy családban úgy, hogy örülni tudjunk minden apró mindennapi dolognak - ezzel tudjuk a legtöbbet tenni az összetartozásunkért és megmaradásunkért.

Kiemelt kép: Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára (k) a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Gyereket a magasba! elnevezésű programján a zánkai Erzsébet-táborban 2023. június 10. Magyarországon és a Kárpát-Medence határon túli területein - kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett - több ezer gyermeket emelnek magasba a szüleik szimbolizálva az összefogást és az összetartozást is. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.