Tervek

L.L. Junior kedveséből jó feleség lenne a rajongók szerint. De vajon erre vágyik Blanka is?

Zs.

Létrehozva: 2023.06.10.

A szerelmesek közel egy éve alkotnak egy párt, a kapcsolatuk viszont a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kiegyensúlyozottnak. Szédítő magasságok és szorongató mélységek váltják egymást a hétköznapokon ebben a se veled, se nélküled viszonyban. A szappanopera most új fejezethez érkezett.

Ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata éppen melyik szakaszában van. Télen el sem engedték egymás kezét, aztán az év elején hangos szakítást követően elszakadtak egymástól, hogy a festői Dominika tengerpartján omoljanak újra egymás karjaiba. A hazautazást követően aztán megint egy rövidebb szünet következett és most ismét közös fotók árasztják el a közösségi oldalaikat. 

Illenek egymáshoz? 

A szerelmesekben pont annyi közös van, mint amennyi különbözőség. Mindketten tehetséges művészek, imádják a muzsikaszót, a hangszereket, az utazást, a jó ételeket, a pörgős életet. Emellett azonban van köztük 18 év korkülönbség, ami nem csak számokban sok, hanem élettapasztalásban is, és az Junior oldalára billenti a mérleget. A zenész túl van két házasságon (illetve a másodiknak épp most lesz vége) és egy olyan súlyos tragédián, ami az élete végégig vele lesz. 2019-ben egy szörnyű balesetben elvesztette a kisebbik gyermekét. Blanka viszont, Juniorral ellentétben egy reményekkel teli fiatal lány, aki szerencséjére még nem tapasztalta meg az élet nehéz pillanatait (ne is tapasztalja meg soha). A kettejük jövőről alkotott elképzelése éppen ezért nagyon különböző lehet, ami jócskán megnehezíti a tervezést. Talán pont ez az oka annak, hogy a két énekes újra és újra egymásnak feszül, majd egy pár hét különlét után ismét egymásra talál. De hova vezet ez?

Jó asszony lesz

L.L. Junior szereti közhírré tenni, amikor boldog a szíve, a Blankával való kibékülése után is friss fotókat posztolt. A képeik alá nagyon sok gratuláló komment érkezett, az egyik rajongó pedig odáig merészkedett, hogy azt írta: "Jó asszony lesz ebből a lányból." A hozzászólás furcsa mód egy pár órán belül eltűnt Junior Instagram oldaláról, vagyis még a zenész sem szeretné, ha bárki tovább gondolná a jelenlegi helyzetüket. Most szeretik egymást és boldogok de, hogy ebből egyszer házasság és gyerek legyen, az még nagyon távoli elképzelés. És nem csak Juniornak az. Hiszen ki gondolná azt, hogy a pályája elején járó, szabad életet élő Dárdai Blanka le akarja cserélni a mikrofont cumisüvegre? A kérdés persze nyitva marad, választ pedig majd az idő ad... 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194631_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715079010
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715079010
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196054_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a mentők: négyes karambol történt az M7-esen, több km-es a torlódás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715079010
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715079010
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715079010
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett