A kutyáját mentette volna Zsuzsa, a gyöngyöstarjáni villámárvíz egyik áldozata

2023. június 10. – 13:44

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön hatalmas villámárvíz csapott le Gyöngyöstarjánra, amiben két ember életét vesztette. A Blikk a helyszínen megtudta, hogy az egyik áldozat, a 44 éves Zsuzsanna a falu határában lévő bányában dolgozott a mérlegnél, és az utolsó munkanapjára Mirát, a vizsláját is magával vitte.

Balázs Ferenc, a bánya tulajdonosának apja a lapnak elmondta, hogy Zsuzsanna egy kék konténerben tartózkodott, három kollégája pedig a mellette lévő bódéban, amikor megtörtént a baj. A társai átsiettek hozzá, majd kikötötték magukat vezetékekkel és spaniferrel, hogy az áradás ne vigye el őket. Csakhogy Zsuzsa leszedte magáról a kötelet, mivel a kutyáját próbálta megmenteni. Eközben a legerősebb ember igyekezett a kezét fogni, de a sodrás olyan iszonyú erővel szakította át addigra a konténer mindkét oldalát, hogy a nőt is elragadta magával.

A holttestét a rendőrség hőkamerával felszerelt speciális kereső drónjával sikerült felkutatni. Mira kutya túlélte a balesetet, még az esti órákban is kereste a bányánál a gazdáját.

A másik áldozat egy 50-es éveiben járó férfi, B. Gergely volt, aki a tragédia idején az egyik barátja korábban leégett házánál dolgozott, a tetőt építették közösen. A közvetlenül mellettük folyó patak a nagy esőzéstől olyan hirtelen felduzzadt, hogy a hatalmas áradás bábuként sodorta magával a férfit. A víz a mellettük lévő pince bejáratán sodorta be őt. A társai még megragadták Gergely kezét, szorították, ahogy csak tudták, de nem bírtak az árral. A férfi megfulladt, a holttestét végül annak a hatalmas pincerendszernek a túloldalán találták meg, amelyből a vizet még egy nappal később is szivattyúzták.

A Telex riportot készített a tragédia másnapján a helyszínen:

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a meteorológiai szolgálat előrejelzése és a történtek után pénteken kiadottegy tájékoztatót, hogy mi az a villámárvíz és hogyan kell eljárni, ha az ember villámárvízzel találkozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!