Vallomás

Michael J. Fox állapota egyre romlik: drámai sérülésekről vallott a Parkinson-kórral küzdő színész

Létrehozva: 2023.06.10.

A Vissza a jövőbe 62 éves sztárjánál 1991-ben diagnosztizálták a Parkinson kórt, 30 éve küzd a betegséggel, aminek jelei egyre jobban mutatkoznak a színészen.

A színészettől 2020-ban visszavonult Michael J. Fox június 9-én ünnepelte 62. születésnapját. Most azonban egy olyan megrázó interjút adott állapotáról, ami után felmerül a kérdés, hogy van-e mit ünnepelnie a testileg és lelkileg is megtört sztárnak.

NBA Playoffs - New York Knicks vs Cleveland Cavaliers
Fotó: Peter Foley

Michael J. Fox 22 éve, 1998-ban állt a nyilvánosság elé és vallotta be, hogy gyógyíthatatlan betegséggel, Parkinson-kórral küzd. A Vissza a jövőbe!-filmek és más produkciók sztárja ekkor már hét éve tudta a diagnózist, ám a beismerés helyett inni kezdett, és csak a feleségének köszönhette, hogy felhagyott az alkohollal. Fox visszavonulásáig színészkedett, filmekben és sorozatokban is feltűnt, 2020-ban azonban elmondta, hogy komoly nehézségekkel küzd betegsége miatt, egyre nehezebben memorizálja a szövegeket, így a színészkedésről le kell mondania. 

Fox most a Variety-nek mesélt a betegséggel vívott drámai küzdelmeiről. Számos lelki és komoly testi sérülésről is vallott.

 

Eltörtem ezt a vállat, kicserélték. Eltörtem ezt a könyökömet. Eltörtem ezt a kezet. Volt egy fertőzésem, ami majdnem az ujjamba került. Eltörtem az arccsontom. Eltörtem ezt a felkarcsontot.

 

- sorolta a sokkoló sérüléseit a színész, aki bevallotta, hogy egyre nehezebb kordában tartania a remegéseket és gyakran elesik.

Fox egész életében küzdött mentális egészségével is, és sok személyes veszteséggel kellett megküzdenie. Michaelnek a mindennapokban is sok segítségre van szüksége, hogy ne sértse meg magát tovább az elesésekkel.

Azt mondta: „Sokszor vannak körülöttem segítők arra az esetre, ha elesnék, és ezt a magánélet hiányát nehéz kezelni. Elvesztettem a családtagjaim, elvesztettem a kutyámat, elvesztettem a szabadságomat, elvesztettem az egészségem. Habozok használni a „depresszió” kifejezést, mert nem vagyok alkalmas arra, hogy diagnosztizáljam magam, de minden jel ott volt.”

 

A humora a régi

Küzdelmei ellenére Michael sok törődést és támogatást kapott szeretteitől, és azt mondta, hogy „élvezi a létezés matematikai problémáit”. Azt mondta, hogy „az a baja, hogy elesik, megbotlik és összetöri magát”.

Fox viccelődött, hogy „reméli, hogy holnap nem tör el annyi csontot”, és továbbra is optimista a jövőt illetően. Michael több mint 30 éve él ezzel a betegséggel, és azt mondta, hogy „szívás” - írja a Daily Star.
 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt