szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A zenekar énekesét szexuális visszalésekkel vádolják, de az európai turné elindult, némi módosítással.

Európai turnéja során egymás után több koncertet is ad Münchenben a Rammstein. Az első szerda este volt 60 ezres telt ház előtt, amely a Bild tudósítása szerint több ponton is eltért az eddigiektől. Ennek oka valószínűleg az, hogy – mint korábban megírtuk –, a zenekar énekesét a minap többen is szexuális zaklatással, sőt erőszakkal vádolták.

Münchenben a változtatások miatt nem volt „nulladik sor” és afterparty sem, miután főleg ezekkel kapcsolatban fogalmazta meg több fiatal nő is a vádjait. A Süddeutsche Zeitung írta meg először, hogy a Rammstein koncertjein a zenekar stábja nőket „castingol” a közösségi oldalakon Till Lindemann énekesnek, akik a „nulladik sorból” nézhetik a koncertet, majd hivatalosak az afterpartyra is a back stage-be, ahol bemutatják őket Lindemannak. A vádak szerint Lindemann itt rendszerint szexelni akar a nőkkel, és sokszor meg is teszi. A zenekar és Till Lindemann mindent tagadnak, eljárás nem indult.

Ennek ellenélre a vádakat komolyan veszi a stáb. Bár a koncerteket nem fújták le, kimaradt a münchenben a programból például a Pussy című dal, és nem került színpadra az – állandó látványelemnek tekinthető – hatalmas péniszágyú sem. A Bild szerint továbbá a nők számára külön figyelemfelkeltő sátrakat is állítottak a helyszínen. A szerdai koncert helyszíne előtt egyébként két tucat tiltakozó aktivista tüntetett.

A Welt szerint, ha beigazolódik, hogy szándékosan drogot adott a Rammstein stábja a lánynak, az súlyos testi sértésnek minősülne Németországban, ami tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha pedig valaki az áldozatát akarata ellenére azért kábítószerezi be, hogy szexelhessen vele, az nemi erőszakot követ el – vette észre az Index.

A Rammstein július 11-én és 12-én ad koncertet a Puskás Arénában.