UEFA-büntetés: Csányi Sándor megszólalt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 12:22
null
Csányi Sándor (Fotó: Földi Imre)
Az MLSZ elnökére, aki egyben az UEFA alelnöke is, nagy nyomás nehezedik a zárt kapus döntés bejelentése óta.

 

Miután az UEFA bejelentette, hogy kettő plusz – felfüggesztett büntetésként – egy mérkőzésre be kell zárni a Puskás Arénát az Eb-meccseken tapasztalt „diszkriminatív viselkedés” miatt, vélhetően sok más sajtóorgánummal együtt, mi is próbáltuk megszólaltatni Csányi Sándort.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az UEFA alelnökeként is illetékes az ügyben, így meglehetősen kényes helyzetben van, amikor a magyar érdekekért harcol az UEFA érvényben lévő szabályainak tiszteletben tartásával.

Nos, a néhány napos hallgatás információink szerint egyáltalán nem jelent tétlenséget, kérdéseinkre és az általános nyomásra reagálva Csányi Sándor, akinek kiemelten fontos a telt házas Puskás Aréna, most csak ennyit tartott fontosnak elmondani: „Részletesen elmondom majd a médiának, amit fontosnak tartok az UEFA fegyelmi döntésével kapcsolatban, amint ennek itt lesz az ideje.”


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik