12 °C Budapest
Budapest, 2020. november 7.Utasok szállnak fel egy metrópótló buszra a Nagyvárad téren 2020. november 7-én. Megkezdõdött a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni. A vonalszakasz felújítása a tervek szerint másfél évig tart.MTI/Bruzák Noémi

Egyre durvább a sofőrhiány: rengetegen hiányoznak a fővárosból, nem látszik az utánpótlás

2023. március 29. 17:15

Egyre súlyosabb gond, hogy nincs buszvezető-utánpótlás a fővárosban, annak ellenére, hogy súlyos százezreket lehet keresni.

70-80 buszsofőr hiányzik a BKK/BKV állományából, a 2000 főnél nagyobb létszám pedig folyamatosan öregszik, és nem nagyon látszik, hogy folyamatos lenne a cserélődés - hangzott el egy BKV által szervezett sajtóbeszélgetésen. Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes azt közölte, hogy a sofőrhiány miatt előfordulnak menetkimaradások is, de egyelőpre még felveszik a harcot - számolt be a Telex.

Mint közölte, a cégnél 2000 autóbuszsofőr, 280 trolivezető van, és mintegy 100 főállású sofőrt váltanak ki a részmunkaidőben dolgozók. Az állomány viszont egyre öregszik, az átlagéletkor 51 év. A BKV-t pedig nem csak a korfa ága húzza, jelentős a többi cég elszívó ereje is. Pedig a fizetés nem is rossz: itthon körülbelül 500 ezres nettó buszvezetői átlagbér jellemző.

címlapi kép: Bruzák Noémi, MTI/MTVA 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem