Rendkívüli döntést hozott a jegybank, nyomós oka lehetett rá

DSC 1191
2023.03.29. 16:33
Kellő mértékű likviditással rendelkezik majd a bankrendszer a kötelező tartalékráta megemelése után is – mondta az Indexnek Vágó Attila. A Concorde vezető elemzője szerint azonban nem ez fogja jelenteni a hitelezés fő akadályát, hanem a kedvezőtlen profitkilátások a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben.

Április 1-jétől 5 százalékról 10 százalékra emelkedik a kötelező tartalékráta mértéke. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi bankok kötelesek a számlatulajdonosok egyenlegei és betétei után 10 százaléknyi tartalék képzésére a Magyar Nemzeti Banknál. „Ahhoz, hogy megértsük, a szigorúbb tartalékolási feltételeknek milyen hatásuk lesz a bankokra és a gazdaságra, érdemes onnan indítani, hogy egyáltalán hogyan néz ki a pénzteremtés folyamata a bankrendszerben” – fejtette ki az Index érdeklődésére Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője.

A bizalom a lényeg

Készpénzt csak jegybankok teremthetnek, kereskedelmi bankok csak bankszámlapénzt hoznak létre. Az általuk létrehozott pénz nem ölthet bankjegyformát, csak a jegybankpénz beiktatásával. A jegybank pénze minden ügyletre, minden elszámolási körben, minden fizetésre alkalmas. A kereskedelmi bankok által teremtett pénz viszont korlátozott felhasználású. Alkalmas forgalmi és fizetési ügyletek lebonyolítására, de csak azonos bankcsoporthoz tartozó cégek esetében.

A kereskedelmi bankoknak számos esetben szükségük van jegybankpénzre, például ha az ügyfél készpénzt óhajt felvenni egy ATM-ből, avagy a banknak rendeznie kell a bankközi forgalma egyenlegét. Jegybankpénz kell a jegybanki tartalékkötelezettség teljesítéséhez is. Ilyenformán a jegybanki és a kereskedelmi banki pénzteremtés között kapcsolat van

– mondta Vágó Attila. Logikai menetét úgy folytatta, hogy a pénz kínálatát a bankrendszer határozza meg. A pénzteremtés alapvetően két módon mehet végbe: hitelnyújtás révén és külföldi fizetőeszköz vásárlásával. Szűkebb értelemben a pénzkínálat megegyezik a forgalomban lévő készpénz és a magánszektor látra szóló betéteinek mennyiségével. A pénzkereslet a bankszférán kívüli gazdaság által tartani kívánt készpénz és bankszámlapénz összege.

A kereskedelmi bankok betétet gyűjtenek, de a közhiedelemmel ellentétben nem egy az egyben ezt a pénzt adják aztán tovább hitelként az ügyfeleiknek.

A betét valójában csak biztosíték számukra, hogy jegybankpénzhez jussanak, ha ügyleteikhez elengedhetetlenül szükséges. Számlapénzt maguk is teremthetnek a hitelnyújtással. A bankszámlapénz a hitelfelvételkor keletkezik, tulajdonképpen a semmiből. Nem kell valakinek számlájáról leemelni és átcsoportosítani a már forgalomba került pénzt.

A hitel mögötti fedezet maga a hitelszerződés. „Az egész rendszert az a bizalom tartja fent, hogy a legtöbb adós visszafizeti a hitelét” – magyarázta a Concorde vezető elemzője. Ha nem fizetnék vissza az adósok a felvett hitelt, gyorsan kiderülne, hogy nincs annyi valós pénz a gazdaságban, mint amennyi a bankszámlákon látszik. 

Vágó Attila hangsúlyozta: az ügyfelek számláján jóváírt pénz jellemzően nem sokáig parkol, „gondoljunk csak a lakásvásárláshoz felvett hitel gyors felhasználására, tekintettel arra, hogy a hitel a folyósítást követően azonnal kamatozni kezd, és nyilván nem éri meg nem forgatni, ehelyett rendszerint azonnal felhasználjuk – hiszen ezért igényeljük –, például lakásvásárlásra vagy beruházási szállítók kifizetésére”.

Végső soron a pénzteremtés költségét és vele a bank hasznát is az adós fizeti meg, az, aki a megteremtett pénzt hitel formájában felhasználja. Természetesen a betétek gyűjtésekor is osztozik a bank a pénzteremtés hasznán, mégpedig a betétesekkel, akik lekötött betéteikre kamatot kapnak

– ismertette Vágó Attila. Döntően tehát a vállalkozások piaci várakozásaitól, hitelfelvevő képességétől és persze a bankok saját hitelnyújtó képességétől függ a teremthető hitelpénz mennyisége.

Pénzkínálati korlátok

A történelmi ütemű áremelkedés megfékezése érdekében 18 százalékra emelt egynapos jegybanki betétitender-kamat mellett jól láthatóan befagyott a hazai ingatlanpiac, és gyakorlatilag leállt az építőipar. „A jegybanki betéti kamat emelését természetesen követték a piaci hitelkamatok is, de ilyen magas kamatok mellett nemhogy a bankok nem éreznek különösebb késztetést a hitelezéshez, de alig akad olyan gazdasági szereplő, aki fel mer venni hitelt” – vélekedett Vágó Attila, aki kiemelte:

Minél magasabb a hitelkamat, annál kevesebb háztartás és vállalkozás hajlandó hitelt felvenni.

Ha kevesebben vesznek fel hitelt, akkor kevesebb pénz tud visszakerülni a bankokba betétként, így a körfolyamat lelassul. Hasonlóképpen, ha gyorsul az infláció, akkor általában a bankok kénytelenek megemelni a betéti kamatokat, különben a betétesek kiveszik a pénzüket, és inkább más, értékállóbb dologba fektetik, de ezzel együtt kénytelenek megemelni a hitelkamatokat is, mert valamiből fedezniük kell a magasabb betéti kamatokat. Az elemző kifejtette, hogy

ilyen helyzetben inkább a betéti és a hitelkamatok közötti különbség a mérvadó. Magas inflációs időszakban minél jobban szétnyílik a betéti és a hitelkamatok közötti rés, annál kisebb lesz a hitelek iránti kereslet. A végeredmény ugyanaz lesz: ha kevesebben igényelnek hitelt, akkor kevesebb pénz kerül vissza a bankrendszerbe betétként, így a körfolyamat lelassul és a pénzmultiplikátor-hatás csökken.

A pénzteremtésnek a bankfelügyeleti előírások is gátat szabnak azzal, hogy bizonyos korlátokat állítanak a bankok mérlegfőösszegének – a pénzteremtéssel szükségszerűen bekövetkező – növekedése elé. A pénzfelügyeleti előírások elsődlegesen nem a pénzteremtést hivatottak korlátozni, hanem a biztonságos bankműködés megteremtését célozzák.

Ezzel együtt ugyanakkor a pénzintézeti tőkemegfelelési előírások határt szabnak a pénzteremtésnek is.

Vágó Attila kiemelte: az Európai Unió a kockázati súlyozástól függően legalább 8 százalékos szavatoló tőkekövetelményt támaszt a kereskedelmi bankok súlyozott mérlegfőösszegéhez képest. Ennek effektív mértéke jellemzően 10 százalék felett van jelenleg. Leegyszerűsítve ez annyit jelent, hogy a banknak az általa nyújtott összes hitel minimum 8 százalékának megfelelő szavatoló tőkével kell rendelkeznie.

A magyar jegybank lépése

A jegybankok legfontosabb feladata az árstabilitás megőrzése. Emellett igyekeznek fenntartani a pénzügyi stabilitást és serkenteni a gazdasági fellendülést is. Sajnos nincs fenntartható módon egyetlen olyan kamatláb, amely egyszerre teljesítheti mindhárom célt úgy, hogy valamennyi gazdasági szereplő érdeke teljesüljön.

„Ez a jegybankárok tragédiája: ha meg akarják szelídíteni az inflációt – elég magas és hirtelen növekvő irányadó kamatok mellett –, azzal a gazdaság erőteljes fékezését vagy ahogy arra a jelen helyzet Amerikában is rámutat, kötvénypiaci turbulenciákat és ennek nyomán akár bankválságot is kiválthatnak, aminek következtében kénytelenek megmenteni a bajba jutott pénzintézeteket” – mondta a Concorde elemzője, hozzátéve: ha csökkentik a kamatlábat, hogy elkerüljék a válságok kiváltását, akkor az infláció kicsúszik az irányítás alól.

Alapvető cél, hogy a teremtett pénz mennyisége összhangban legyen a kínált árumennyiséggel.

Ellenkező esetben a megnövekedett pénzmennyiség által gerjesztett árukereslet meghaladja az árukínálatot. Ez inflációt gerjeszt, a gazdaság kibillenhet az egyensúlyi helyzetéből. A gazdasági növekedés és a pénzmennyiség változása között szoros kapcsolat van. A jegybankoknak pedig eszközeik vannak a pénzmennyiség befolyásolására.

Ilyen eszköz a kötelező tartalékráta is, amelynek mértéke idehaza április 1-jétől 5 százalékról 10 százalékra ugrik. A 10 százalékos ráta felett további, maximálisan 5 százalékos, százalékonként választható ráta került bevezetésre, amivel az MNB további fölös likviditás lekötésére ad módot a bankok számára az irányadó egynapos betét kamatán, bár arra még ilyen feltétel mellett is csekély esély mutatkozik, hogy a bankok élni fogak ezzel a lehetőséggel.

Vágó Attila azt is hozzátette, hogy a magyarázat szerint az intézkedéssel a bankpánikok megelőzése a cél a bankok folyamatos likviditásának fenntartása révén. „A kötelező tartalékráta emelése kétségkívül hathatós jegybanki eszköz lehet az infláció elleni küzdelemben, és nem mellékesen a forintárfolyam védelmében is. Fontos, a kötelező tartalékot a jegybankoknál tartják, ám a kereskedelmi bankok tulajdonát képezi” – mondta.

Rávilágított a nagyságrendekre is: az MNB-nél tartott hitelintézeti betétek teljes állománya az éves GDP ötödét kitevő 11 550 milliárd forint volt február végén – szemben a koronavírus-járvány előtti 1000 milliárd forint alatti állománnyal –, amiből mintegy 7000 milliárd egynapos betétben parkolt, és csaknem 2240 milliárd forint pedig kötelező tartalék volt. A kötelező tartalékok állománya március végére 2341 milliárd forintra emelkedett. A bankrendszerben megsokszorozódó likviditás elsődleges forrását a koronavírus-járvány ideje alatt bevezetett jegybanki hitelprogramok jelentették. A bankrendszerben megsokszorozódó likviditás elsősorban a koronavírus-járvány ideje alatt bevezetett jegybanki hitelprogramok következménye.

A kötelező tartalék teljes összegére a jegybank korábban az alapkamat mértékének megfelelő kamatot fizetett. Áprilistól csak a kötelezően elhelyezett tartalékok 75 százalékára fizet, 25 százalékára nem lesz elérhető a kamat.

„Pontosabban a 2 éven belüli banki források 2,5 százalékának megfelelő kötelező tartalék után nem fizet kamatot, csak a 2,5 és 10 százalék közötti tartalékállomány után. Így a kötelező tartalékok után összességében átlagosan 9,75 százalék lesz a kamat. A nulla kamat bevezetését az MNB szerint az indokolta, hogy a magas egynapos betéti kamat miatt autonóm módon nagyon gyorsan bővült a hitelintézeti betétek állománya, mivel a kamatok révén létrejövő betéti növekményre is kamatot kell fizetnie az MNB-nek” – mondta a vezető elemző.

Számításai szerint önmagában a kötelező tartalékráta duplázása éves szinten mintegy 117 milliárd forinttal rövidíti meg a bankokat. Ez 9 hónapra arányosítva 88 milliárd forint, amennyiben a jelenlegi kamatszintek év végéig fennmaradnak. Azáltal pedig, hogy a kötelező tartalékok negyedére áprilistól egyáltalán nem fizet az MNB kamatot, éves szinten további csaknem 152 milliárd forintot, 9 hónapra arányosítva 114 milliárd forintot húz ki idén a zsebükből.

Egyelőre bizonytalan, hogy a likviditás mennyire csökken majd a rendszerben, miközben a bankok jövedelmezősége bizonyosan romlani fog – tette hozzá.

A kötelező tartalékszámla kamatfeltételeinek átalakítása kimondatlanul azt a cél hivatott szolgálni, hogy erősödjön a monetáris transzmisszió, ezáltal javuljon az árstabilitás. Bár a bankok szerint az intézkedés a hitelezésnek szabhat gátat, de a hitelezésnek nem ez jelenti a fő akadályát, és a bankok szabad likviditása április után is több ezer milliárd forintra rúg majd. „A tartalékolást érintő új intézkedéseknek inkább láthatják kárát a betétesek, akiknek az elmaradt haszna az infláció után kullogó alacsony betéti kamatok (azaz negatív reálkamatok) formájában ölthet testet” – húzta alá a Concorde vezető elemzője. 

Az MNB adatai szerint a bankszektor többlettőkéje meghaladja az 1500 milliárd forintot, konszolidált tőkemegfelelési mutatója 18 százalék felett áll

– bár az is igaz, hogy tőkearányos jövedelmezősége az extraporitadó és a kamatstop miatt 10 százalék alatti, ami elmarad az európai versenytársakétól. Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője végezetül hozzátette: ahhoz, hogy a hitelezés újra felpörögjön, mindenekelőtt kiszámíthatóbb szabályozói környezetre és az infláció letörésére volna szükség.

„A hazai bankrendszerben kellő mértékű likviditás lesz a kötelező tartalékráta megemelése után is, nem ez fogja jelenti a hitelezés fő akadályát, hanem a kedvezőtlen profitkilátások a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben. A kilátások érzékelhető javulására, a hozamok és irányadó kamatok csökkenésére viszont még várni kell legalább egy fél évet” – nyilatkozta a Concorde vezető elemzője.

A témában Kolozsi Pál Péter, a Magyar Nemzeti Bank igazgatójának véleményét ezen a linken találják. Továbbá  az Index az elmúlt hónapokban kérdezte a kialakult gazdasági helyzetről a két szakterületi tárcavezetőt is: Varga Mihály pénzügyminiszterrel készült interjúnkat az alábbi linken, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel történt beszélgetésünk pedig itt érhető el.

(Borítókép:  Bődey János / Index)