Kiderült, hol épülhet meg a világ első vertiportja

vertiport
Példa egy vertiportra
Vágólapra másolva!
A fejlett légi mobilitási (Advanced Air Mobility – AAM) infrastruktúra tervezésében, építésében és üzemeltetésében világelső VPorts 2023. márciusában szándéknyilatkozatot írt alá Ras Al Khaimah (RAK) repülőterével a világ első vertiport építéséről és üzemeltetéséről.
Vágólapra másolva!

A Ras Al Khaimah-ban megépülő vertiport egyrészt

felgyorsíthatja a fejlett légi mobilitás meghonosítását az Egyesült Arab Emirátusokban,

másrészt összhangban van Ras Al Khaimah 2040-es energiahatékonysági és megújulóenergia-stratégiájával.

Példa egy vertiportra Forrás: wikipedia

A RAK vertiportot egy tízezer négyzetméteres területen tervezik megépíteni, amely alkalmas lesz minden elektromos meghajtású, függőleges fel- és leszállásra képes légijárművek kiszolgálására – függetlenül azok gyártójától és típusától.

A vertiport működése során elsősorban a regionális áruszállításra, a betegek, a transzplantációra szánt szervek és az orvosi berendezések hatékony szállítására, valamint a turizmusra koncentrál.

A Ras Al Khaimah-ban megépülő első vertiport első állomása lesz annak a fejlesztésnek, amely során 2030-ra kiterjedt vertiport hálózat valósulhat meg

az Egyesült Arab Emírségek minden nagyobb ipari területén és ezzel fenntartható szállítási megoldást és összeköttetést nyújthat Ras Al-Khaimah, Dubai South, Jebel Ali, Abu Dhabi és Sharjah régiói között.

Ras Al Khaimah-ról röviden

Ras Al Khaimah az Egyesült Arab Emirátusok hét emírségének egyike.

Az ország északkeleti részén, a Perzsa-öböl partvidékén terül el. 64 km hosszú tengerpartja és változatos természeti adottságai miatt az utóbbi időben jelentős turisztikai fejlődésnek indult. 2021-ben határozták meg azt az új fejlesztési stratégiát, amelynek célja, hogy Ras Al Khaimah az Egyesült Arab Emirátusok legfenntarthatóbb emírségévé váljon 2025-re.