Belföld

Kiakadt a DK-ra az MSZP társelnöke

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

„Ismét támadják az MSZP-t, azt híresztelve, hogy egyes mérések szerint a párt a valóságosnál sokkal alacsonyabb támogatással rendelkezik. Ezen kutatási eredmények publikálásával az IDEA Intézet a Demokratikus Koalíció megbízásának tesz eleget, amely része az ellenzéki térfélen zajló politikai játszmának” – támadta meg a DK-t videójában Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, aki szerint a DK elérte a népszerűségi plafont, így a többi ellenzék párt rovásárra igyekszik szavazóinak táborát bővíteni.

– Ezért törekednek az ellenzéki politikusok átcsábítására és a versenytársak szavazóinak elbizonytalanítására – szögezte le Komjáthi, aki szerint nem először nyúl ehhez a módszerhez az IDEA Intézet. Ezt tapasztaltuk az előválasztáson, ahol az MSZP kiemelkedően teljesített. – A jászberényi időközi választás szintén a szocialista párt erejét és támogatottságát bizonyította, ahol az MSZP vállán víve a választási kampányt, a DK nélkül, a többi ellenzéki párttal összefogva kétharmados győzelmet tudott aratni a Fidesz felett – jelentette ki a politikus, aki azt állította, hogy az MSZP támogatottsága öt százalék felett áll, hivatkozva a Závecz Research legfrissebb mérésére.

Az MSZP-s társelnök által ostorozott pár nappal korábbi IDEA-kutatás a teljes lakosság körében 1 százalékos, a biztos szavazók körében pedig 2 százalékos támogatottságot mért a szocialistáknak, miközben a DK-nak 12, illetve 19 százalékon áll szerintük.

A Medián is két százalékot mért az MSZP-nek decemberben, a DK-nak pedig 12 százalékot a biztos szavazók között, a Nézőpont is hasonló támogatottságot mutatott ki februári adataiban.

Az MSZP a Záveczen kívül a Publicusnál szerepelt jobban, hat százalékos támogatottságot mértek tavaly decemberben nekik, a DK-nak pedig 13 százalékot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik