Amíg jól megy, gigantikus bónuszt kapnak a bankárok, amikor rosszul, fizethetnek a csóró adófizetők

Legfontosabb

2023. március 29. – 15:15

Amíg jól megy, gigantikus bónuszt kapnak a bankárok, amikor rosszul, fizethetnek a csóró adófizetők
A Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank of International Settlements – BIS), a London School of Economics (LSE) és az MNB konferenciája a Corvinus Egyetemen 2023. március 17-én – Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

Másolás

Vágólapra másolva

A világ vezető monetáris szakemberei március közepén Budapesten tanácskoztak. Szerintük a globális infláció elleni új keletű küzdelemnek az a fontos tanulsága, hogy a pénzromlás ellen akkor is harcolni kell, ha a recesszió, a költségvetési hiány és a bankcsődök, mint káros mellékhatások is jelentkeznek. Takáts Előd, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint a Silicon Valley Bank csődjét Amerikában a kamatemelkedés okozta. Etikailag bármennyire is visszás, bizonyos helyzetekben az adófizetők pénzéből kell megmenteni a túl nagy bankokat, hogy ne az egész bankrendszert kelljen.

A globális infláció egy betegség, amelyre az ismert gyógyszer a kamatemelés, vagyis a kereslet (a fogyasztás és a beruházások) szűkítése. Igen ám, de ez egy olyan gyógyszer, aminek van három nagyon kellemetlen mellékhatása: a gazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatás (recesszió), a költségvetési hiány növekedése, illetve a pénzügyi rendszer instabilitása (bankcsődök).

Orvosilag vajon melyik a jó tanács?

  • Ne a mellékhatások alapján döntsél a gyógyszerről, az ugyanis mindenképpen szükséges a gyógyuláshoz!
  • Inkább fájjon rövid időre nagyon, de a gyors beavatkozás a legjobb ellenszer.
  • Vagy szükség van arra, hogy a beteg kicsit gyógyuljon, erőt gyűjtsön, és csak akkor lehet megműteni?

Budapesti konferencia

Sziklaszilárd elkötelezettség – ha egy kifejezéssel kellene vázolni a választ, ez lehetett volna a mottója a Corvinus Egyetem, a Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank of International Settlements – BIS), a London School of Economics (LSE) és az MNB konferenciájának március 17-én. Itt nagyon neves szakemberek tanácskoztak, itt volt a mexikói Agustín Carstens, a BIS vezérigazgatója, a portugál Ricardo Reis, a makroökonómia egyik sztárközgazdásza, Andrés Velasco, Chile volt pénzügyminisztere, az LSE professzora, illetve Christopher Erceg, a Nemzetközi Valutaalap igazgatóhelyettese.

Mint Takáts Előd, a Corvinus rektora elmondta,

maga a konferencia a pénzügyi világ kihívásairól, az infláció és a válság kezeléséről szólt, csak aztán ezekben a témákban éppen annyira élessé vált a nemzetközi helyzet, hogy kétségessé vált, a csúcsvezetők egyáltalán el tudnak-e jönni Budapestre.

Újra itt az infláció

A 25-30 év után újra globálisan visszatérő infláció egyik nehézsége, hogy a világ mai döntéshozói, vállalatvezetői, pénzügyminiszterei, jegybankárai között alig akad, aki már látott ilyet, sokan csak tankönyvből ismerik a jelenséget.

Így aztán először mindenki elhitte, hogy az infláció csak „átmeneti”, amit az okoz, hogy a Covid alatt megcsappant kereslet, és kínálat nem egyszerre épült vissza. Aztán egyértelművé vált, hogy az infláció nem átmeneti, hanem belső és külső sokkok is táplálják. Részben az okozta, hogy a kormányok (például az Egyesült Államok) a Covid alatt sok pénzzel megtámasztották a keresletet. Ez jó döntés volt, csak benne maradtak a rendszerben az ösztönzők, azaz a pénzek. Ezt egy példával érzékeltetve: olyan van, hogy az USA pár ezer dolláros „helicopter moneyt” oszt az állampolgárainak, de olyan nincs, hogy egy ilyen összeget visszavesz.

Aztán február 24-én jött a háború, ami szintén emelte az árakat. És itt jött el az igazi veszély: az, hogy a magas infláció kezdett beépülni a várakozásokba.

Egyedi vagy generális?

A BIS mutatott rá, hogy mennyire különböző az alacsony inflációs környezet (a globális 2-4 százalékos infláció), amikor egy-egy termék drágul (benzin, vaj, olaj, bőr, kávé, cement, csipek), vagy az a magas inflációs környezet, ahol már generális az infláció, az árak elkezdenek együtt mozogni, mindenki árat emel, mindenki nagy béremelést szeretne a bértárgyalásokon.

A BIS szerint globálisan még nem változott meg tejesen a gondolkodás, de addig kell kőkeményen visszahúzni az inflációs számokat, ameddig még ez a magas inflációs várakozás bele nem ég a rendszerbe.

Az infláció ugyanis betegség és ellenség. Takáts Előd szerint ahhoz, hogy a gazdaság jól működjön, bizalomra van szükség, az emberek merjenek vállalkozni, bízzanak a gazdaság stabil működésében, elsősorban abban, hogy a pénznek van értéke. Hiszen, ha nincs ilyen bizalom, maga a papír nem ér sokat. Ha nincs már bizalom a pénz értékállóságában, akkor szét lehet szórni a pénzt a szélben, mint Venezuelában.

A három mellékhatás

Az infláció ellen harcolni kell, és sokkal nehezebb harcolni ellene, ha már magas. A küzdelem különös nehézsége, hogy van három nagyon komoly és kellemetlen mellékhatás. A központi bank kamatemelései hatnak

  • a reálgazdaságra (vigyázni kell, hogy a túlzottan csökkenő kereslet ne forduljon recesszióba).
  • a költségvetési mérlegre (a gyengébb GDP és a magasabb kamatkiadások miatt),
  • illetve a a pénzügyi stabilitásra, ezért a bankcsődökre is vigyázni kell.

A mellékhatások közül az első, a recesszió azt jelenti, hogy a kereslet apasztásával csökken a gazdasági aktivitás is. A kevesebb fogyasztás, a kevés beruházás pozitívuma, hogy nincs kereslet (üzemanyag az inflációhoz), de elégedetlen lesz a vállalatvezető, a szavazó, kevesebb pénz jut a fogyasztásra, munkanélküliség alakul ki.

A második mellékhatás, vagyis a költségvetési problémák is a lassabb növekedésből és a kamatemeléssel járó nagyobb kamatterhekből fakad, az állam az új állampapírokat már magasabb kamatok mellett bocsátja ki. Takáts Előd szerint vannak ebben pozitívumok is: a magas infláció mellett nőnek a forgalmi adóból származó bevételek, illetve az infláció „megeszi” a helyi devizás adósságot, legalábbis GDP-arányosan lehet csökkenteni az adósságot.

Végül a bankpánik

A harmadik káros mellékhatás annyira aktuális, hogy azt nézzük meg egy kicsit részletesebben. Ez ugyanis a pénzügyi rendszer stabilitásáról szól. Amikor a kamatszint emelkedik, bizonytalanság kerül a bankrendszerbe, márpedig a kívánatos bizalomhoz pénzügyi stabilitás és a bankrendszerbe vetett bizalom is szükséges.

A magasabb kamat lehet egy óriási kockázat, amit jól mutat a Silicon Valley Bank (SVB) esete. Takáts szerint

az SVB problémáját ugyanis egyértelműen a kamatemelkedés okozta.

Mit csinált ez a bank? Kaliforniai startup-körökből dollármilliárdos betéteket gyűjtött, és egy kicsit magasabb hozammal abból hosszabb futamidejű amerikai állampapírokat vett. Ezen volt egy kis nyeresége. Ám amikor emelkedni kezdett a kamatszint, a betétesek jobb befektetési lehetőségeket láttak a piacon.

A bank nem emelhette a betéti kamatokat magasabbra, mint amit a meglevő állampapírok hoztak, mert nem akart veszteséges működést, hiszen akkor szép lassan csődbe ment volna. Így viszont a betétesek elindultak másfelé, kivonták a pénzt a bankból.

Takáts Előd, a Corvinus rektora egy korábbi, Telexnek adott interjú közben, 2022. október 17-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Takáts Előd, a Corvinus rektora egy korábbi, Telexnek adott interjú közben, 2022. október 17-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ahhoz, hogy az SVB kifizesse a betéteseit, kénytelen volt amerikai állampapírokat eladni. Ám mivel a piacon éppen kamat (és hozam) emelkedés volt, ezeknek az állampapíroknak az ára csökkent, így azt csak veszteséggel tudta eladni.

Meztelen a király

Az SVB egyik pillanatban még stabil, tőkeerős banknak tűnt, mert nem kellett kiértékelnie az állampapír-portfólióját. Ha azokat megtarthatta volna a lejárat végéig, nem is lett volna rajtuk vesztesége. Ám amikor a betétesei hirtelen elmentek, a likviditási gondok miatt kiderült, hogy a befektetési portfólió már nem ér annyit, „meztelen a király”.

Lehet okolni a bankot, a felügyeletet a csődért, mert ez egy olyan súlyos hiba volt, ami Európában így ebben a formában nem fordulhatna elő. Itt a bankokat rendre stressztesztek alá vetik, ahol kiderül, hogy miképpen reagálnának extra változásokra. Ugyanakkor azért ez a lejárati mismatch (illeszkedési zavar), vagyis az, hogy a betétesek rövid időre kötik le a pénzüket, elvihetik aut, a bankok pedig hosszabb időre hiteleznek abból, szóval ez maga a bankok alaptevékenysége. Vagyis a bankok éppen ezt csinálják: rövid időre pénzt kérnek kölcsön és hosszabb időre, jobb kamattal azt kihelyezik.

Az egykori Országos Takarékpénztár jelképe egy méhecske volt. Értik ugye? A szorgos méhecske pollent (forintokat és filléreket) gyűjt, elviszi a kaptárba (a bankba) és abból idővel valami csoda lesz, a méz, vagy a nagyobb megtakarítás.

Akkor van baj, ha a pollenből nem méz lesz, hanem a nagy büdös semmi, és a helyzet még azzal is fenyeget, hogy ez a probléma megismétlődhet máshol is. Takáts Előd szerint ilyen probléma lehet Európában is, ha az emelkedő kamatkörnyezetben erősen romlik a bankok hitelportfoliójának a minősége.

Etikai kérdések és a Credit Suisse

És akkor egy kicsit moralizáljunk! A globális bankrendszerben visszatérően ismétlődnek a bankválságok és az állampolgári türelem véges. A bankok ugyanis jó időben óriási bónuszokat fizetnek a munkatársaiknak, de ha rossz idő van, akkor jönnek a jegybankok, a garanciaalapok, a pénzügyminiszterek és a felügyeletek, és megmentik a bankot az adófizetők pénzéből, akik maguk sokszor kifejezetten „csóró” emberek. A vezető bankárokhoz, vagy az SVB, amúgy magánrepülőkön repkedő kaliforniai ügyfeleihez képest egészen bizonyosan „csoró” ugyanis az, aki mínuszban van, életpályája aktuális szakaszában adós, tartozik a banknak.

Ez a megmentés mégis egyfelől szükséges, mert azt is tudja mindenki, hogy amennyiben nincsen segítség, és valóban meghalna egy „túl nagy ahhoz, hogy meghaljon” típusú bank, az rendszerszintű kockázat lenne, és mindig olcsóbb megmenteni egy bankot, mint a bankrendszert. Viszont ezzel a rendszerrel jogosan elégedetlen az adófizető.

Végül is ez volt a történet az ezer sebből vérző Credit Suissénél is, amelyet elég rosszul menedzseltek az elmúlt évtizedben. A menedzsmentbotrányok mellett nem sok nyereséget termelt, de rengeteg bónuszt fizetett a bankárainak a svájci nagybank. Aztán nemsokára egész Svájc azon dolgozott, hogy 50-60 milliárd eurónyi összeggel megmentse a csődtömeget.

Sziklaszilárd elkötelezettség

A nagy pénzügyi válság után a szabályozók azt szerették volna elérni, hogy semelyik bank se ránthassa magával a rendszert, minden bankot egy hétvége alatt be lehessen zárni. Ma már tudjuk, hogy ez nem sikerült, a mechanizmus kudarcot vallott. Ez önmagában egy komoly bizonytalanság.

A helyzet tehát nem könnyű, de irdatlan szellemi és pénzügyi potenciál dolgozik azon, hogy az infláció menedzselése idején se legyenek túl erősek a mellékhatások.

Takáts Előd szerint nincs „ingyenebéd”, és egészen biztosan szükséges a sziklaszilárd elkötelezettség: amíg az infláció magas, addig a szigorú monetáris kondíciókat fenn kell tartani, természetesen figyelembe véve a mellékhatásokat, így a pénzügyi rendszer, a költségvetés és a reálgazdaság helyzetét is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!