Megindult az egyházak vagyonszerző versenye, a polgármesterek a fejüket fogják

D NOE20220330002
2023.03.29. 15:22
Egy tavaly év végén elfogadott törvénymódosításnak ezekben a hetekben érik be a gyümölcse. Sorra érkeznek az önkormányzatokhoz az igénybejelentések, amelyekben az egyházak jelzik, melyik önkormányzati tulajdonú ingatlant szeretnék maguknak. Bár az ügyben nincs túl nagy mozgásterük, a polgármesterek kétségbeesve keresik a kompromisszumos megoldást.

Viszik az egyházak az önkormányzati vagyon részét képező iskola- és óvodaépületeket. Már tucatnyi igény érkezett a helyhatóságokhoz a tulajdon vagy a vagyonkezelői jogok megszerzésére, miután tavaly december 22-én Semjén Zsolt javaslatára elfogadta az Országgyűlés az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény ezt lehetővé tevő módosítását.

Az önkormányzatoktól a köznevelési és szakképzési intézmények fenntartói jogát már 2017-ben elvették, ezt azóta vagy az államot megtestesítő Klebelsberg Központ, vagy valamelyik egyház gyakorolja. Az önkormányzatoknál már csak az épületek tulajdonjoga és karbantartási kötelezettsége maradt. Eddig. 

Az Index által megkeresett több budapesti polgármester tételesen is beszámolt arról, hogy mely intézményükre érkezett átvételi igény, és többen azt is elmondták, hogy mit gondolnak az új törvényi lehetőségről.

A II. kerület például a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskoláját két éve adta át vagyonkezelésbe a Pannonhalmi Főapátságnak. Most ők kérik a tulajdonjogot. (Az iskola mindig ökumenikus iskolaként működött.) A kerület vezetése szerint a vagyonvesztés milliárdos összegre rúg, ezért a testület a közeljövőben tárgyalja az átadás ügyét.

Újbuda önkormányzata már korábban jelezte fenntartásait. A kerület baloldali vezetése szerint arrogánsan, diktatórikus módon veszik el az érintett intézményeket. A XI. kerületben négy intézmény érintett, együttesen 9 milliárd forint körüli értéket képviselnek.

A kormány döntése abszurd és elfogadhatatlan, hiszen olyan ingatlanokat enged át másoknak, amely nem is az ő tulajdona

– vélekedett Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere. A VII. kerületben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség jelentkezett be egy több mint egymilliárd forint értékű, Dohány utcai ingatlanért, amely jelenleg is (ortodox zsidó) oktatási intézményként működik. A városrész vezetője azt mondta, nem lát semmiféle lehetőséget, módot arra, hogy átadják.

Nem mintha túl sok mozgásteret engedne az ügyben a törvény. Óbuda polgármestere, Kiss László a két katolikus jelentkezővel ezért inkább egyeztetne egy, az önkormányzat számára is előnyös(ebb) konstrukció kialakításának reményében. Az ügy láthatóan érzékeny téma, ezért legutóbb rendkívüli testületi ülést is összehívtak, ám mivel a baloldali városvezetői többség oldalán sem volt az ügyben egyetértés, a döntést elhalasztották a szaléziak által kért Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által igényelt Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ügyében. Egyedül a baptisták esetében a Kiskorona utcai és a Szentendrei úti épületek átadásához (pontosabban 30 évre az egyház vagyonkezelésébe adásához) járult hozzá az önkormányzat.

Terézváros vezetése kerek perec visszautasította az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságától érkező igényt, mellyel a közelmúltban közel egymilliárdért felújított óvoda ingatlanát szerették volna megszerezni. (Az óvoda a közelmúltig a Boldogasszony Iskolanővérek fenntartásában működött.) Soproni Tamás inkább ingyenes haszonkölcsönbe adná a Szondi utcai épületet.

Iványi Gáborék hiába kérik

A VIII. kerületi Práter utcai Szent Benedek Gimnázium és Technikum épületére az azt fenntartó Magyar Bencés Kongregáció formálna igényt, velük a kerület meg is köti hamarosan a vagyonkezelői szerződést. Pikó András polgármester jónak tartja (a tulajdonjogot megtartó) konstrukciót, mivel az önkormányzat eddig sem tudott túl sok pénz fordítani erre az épületére.

Pikánsabb a helyzet a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium esetében, amely jelenleg a Klebelsberg Központ vagyonkezelésében áll,

de csak egy részében üzemel a Lakatos iskola. Másik részét öt évre bérbe adta a Csia Lajos Pünkösdi Általános Iskolának, az épület pedig az önkormányzaté. A VIII. kerület vezetése szívesebben látná a Pünkösdi Egyház fennhatósága alatt az intézményt, amely az épületkomplexum egy részének tulajdonjogáért – az ebédlőt és a sportudvart vinné – be is jelentkezett. Pikó Andrásék oda is adnák, ám ez esetben a törvény nem teszi lehetővé a vagyonátruházást.

A VIII. kerület polgármestere kifejezetten speciális helyzetként írta le a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) részéről érkező ingatlanátvételi igényt. Köztudott, hogy az Iványi Gábor nevével fémjelzett de facto egyház komoly szociális, nevelési és hitéleti tevékenységet végez az önkormányzat Dankó utcai épületegyüttesében. A hajléktalanóvodát is magában foglaló ingatlant Iványiék már a kilencvenes évek óta működtetik, sőt ott más egyházak szolgáltatásai számára is helyet biztosítottak.

Az egyházak vagyonszerző versenyében azonban most épp ez okozza számukra a legnagyobb kockázatot. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az ide befogadott, más egyházak részéről érkezhet az épületegyüttesre igénybejelentés, ezért – őket megelőzve – maguk adtak be igényt a Dankó utcai bázisuk épületeire. Csakhogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség státusza vitatott, ugyanis bejegyzett egyházi státuszát az állam megfellebbezte, nem kötött vele a közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást, így jogszerűen nem is igényelheti az önkormányzattól az oktatási céljaikat szolgáló ingatlant.

Drámai és szomorú dolognak tartom, hogy noha államtól átvállalt feladatokat végzünk, méghozzá szakszerűen, mégis úgy bánnak velünk, mint ellenségekkel. Amit lehet, elvesznek, és boldogok, hogyha betarthatnak nekünk

– értékelte a helyzetet Iványi Gábor az Indexnek, hozzátéve, hogy nem remélik a mintegy 6000 nm-es ingatlankomplexum tulajdonjogának megszerzését, csupán azért adták be az igényüket, hogy ne mondhassa később senki, hogy nem tettek lépéseket időben.

Pikó András erről azt mondta, 

a MET nyilvánvalóan a hatalom által diszkriminált egyház, ez a kirekesztés pedig számára elfogadhatatlan. 

Annyit még leszögezett, hogy az ingatlanok tulajdonjogát ingyen nem fogják átadni az arra nem jogosultak számára. Amennyiben Iványi Gáborék szervezeteinek működési biztonságát veszélyeztetné egy külsős vagyonátvételi igény, a VIII. kerület hajlandó vagyonkezelői szerződést kötni a Magyar Evangéliumi Testvérközösséggel.

Update: Cikkünk megjelenését követően Pikó András polgármester jelezte, tévesen állítottuk, hogy szívesebben látná a Pünkösdi Egyház fennhatósága alatt a Csia Lajos Pünkösdi Általános Iskolát. A kerület vezetése legszívesebben saját fennhatósága alatt látná azt. A pontatlanságért elnézést kérünk.

(Borítókép: A Pannonhalmi Főapátság Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolája. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)