Nem árulta el a DK-nak a közmédia, mennyi közpénzt költ a fizetésekre, pert indít a párt

2023. március 29. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Demokratikus Koalíció (DK) közérdekű adatigénylést nyújtott be az MTVA-hoz, hogy megtudják, mekkora fizetést kapnak a dolgozóik – áll a párt közleményében.

A közmédia először 15 nap haladékot kért, majd a teljesítési idő lejárta után azzal a indokkal utasította el a kérést, hogy

„a kereskedelmi média szereplői ezeket az adatokat megismerve kedvezőbb ajánlatokat tudnának a szakemberek felé megfogalmazni”.

A DK nem fogadja el az MTVA érvelését, ezért közérdekűadat-pert indít annak érdekében, hogy kiderüljön, mekkora fizetésért alkalmazzák közpénzből az MTVA dolgozóit.

„Minden magyarnak joga van tudni, mennyit keresnek közpénzből a kormányzati propaganda, Orbán Viktor alternatív valóságának terjesztéséért” – áll a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!