Megnyílt a Ferencváros El-menetelését bemutató időszaki kiállítás

A Ferencváros labdarúgócsapatának otthonában, a Groupama Arénában szerdán megnyílt az együttes legutóbbi Európa-liga menetelését bemutató időszaki kiállítás."Ez a kiállítás azoknak az embereknek szól, akik úgy kezdik minden gondolatukat, hogy úgyse fog menni, és az elmúlt tíz év sportba fektetett energiája felesleges volt" - mondta Kubatov Gábor, az FTC elnöke. "A győzelmünkben benne van a csodálatos hazánk, a fantasztikus fővárosunk, Budapest, az összes zseniális stadionunk, a válogatott és a Fradi szereplése is. Azoknak szeretném ajánlani ezt a kiállítást, akiknek talán ideje lenne megváltoztatniuk a véleményüket. Az ebből szerzett önbizalom látszik most a magyar futballban, amikor azt mondjuk, meg akarjuk és meg is tudjuk csinálni."
   

Kubatov Gábor megemlékezett az El-menetelés egyik nagy pillanatáról: a csoportkörben, az első hazai mérkőzésen a török Trabzonspor ellen - amelynek a költségvetése négyszerese a magyar bajnokénak és még néhány nappal a sorozat előtt is hétmillió euróért vásárolt futballistákat - Eldar Civicet a 16. percben kiállították, mégis nyert a Ferencváros 3-2-re.
   

"Egy harcban nem a kutya mérete fontos, hanem a harc mérete a kutyában, ez a Ferencváros" - jellemezte egy idézettel Kubatov Gábor a csapatot. Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője elmondta, a 2014-es nyitás óta ez a tizedik időszaki tárlat, amelyet most elsőként Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és a válogatott kapusa, Dibusz Dénes tekintett meg.
    

Az "EL-HŐSÖK" elnevezésű, október elejéig megtekinthető kiállításon a kupamenetelés legemlékezetesebb pillanatit lehet újra átélni képek, idézetek és számos ereklye segítségével. A tárlat bővelkedik a mérkőzéseken használt mezekben, cipőkben, valamint a riválisoktól vagy az európai szövetségtől kapott emléktárgyakban.
    

A Ferencváros a nyolcaddöntőig jutott a második számú európai kupasorozatban, magyar csapatként 19 év után volt újra érdekelt tavasszal, a klub történetében pedig 48 évet kellett erre várni. A zöld-fehérek a csoportkörben a török és a szerb bajnokot, a Trabzonsport és a Crvena zvezdát, valamint a francia bronzérmes Monacót maguk mögé utasítva végeztek az élen és jutottak közvetlenül a legjobb 16 közé, ahol a német Bundesligában szereplő Bayer Leverkusennel szemben búcsúztak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com