kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Egyre kevesebb a járművezető, ezért kiemelten kezeli a toborzást a BKV

A vállalatnál kétezer alatt van a főállású teljes munkaidős autóbuszvezetők száma.

images

Egyre kevesebb a járművezető a BKV Zrt.-nél, ezért a fővárosi közlekedési társaság kiemelten kezeli a toborzást. A folyamatosan csökkenő járművezetői létszám elvezethet oda, hogy már "nem tudjuk a feladatainkat elvégezni, ezért szeretnénk" ezt megállítani, illetve visszafordítani - mondta Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes szerdán Budapesten újságíróknak arról, hogy a BKV Zrt. intenzív toborzást folytat. Jelezte: a 3-as metró átadását követően az autóbuszos pótlás nem szűnik meg, a város több pontján is szükség lesz rá, például az 50-es és 56-os villamos vonalán nyáron kezdődő felújítások miatt. Emellett az új trolibuszok érkezésével a trolibuszágazat teljesítménye várhatóan mintegy 13 százalékkal növekszik, így a létszámigény is nő - fűzte hozzá.

Világszerte elöregedő szakma a járművezetői, a BKV-nál az 51 éves átlagéletkorú vezetői csapat megtartása és fejlesztése szükséges - szögezte le Szedlmajer László. Közölte: a főállású teljes munkaidős autóbuszvezetők száma kevesebb, mint kétezer, a trolibuszvezetői létszám pedig 280. Csaknem száz buszvezetőt váltanak ki a besegítő, nem teljes munkaidős dolgozók - jegyezte meg. Megemlítette azt is, hogy a női vezetők aránya 3 százalék az autóbusz- és 8 százalék a trolibuszágazatban, noha a korszerűsített járművek esetében ez a munka nők által is jól végezhető, erről szeretnék meggyőzni az érdeklődőket.

A toborzás és képzés folyamatos, az idei bérfejlesztés 16 százalék, a dolgozók megtartását segíti a munkakörülmények javítása is, továbbá a létszámproblémák enyhítését szolgálja a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatása - fejtette ki a vezérigazgató-helyettes. Kiemelte: hosszú távú munkalehetőséget ajánlanak, lakóhelyközeli munkavégzést, a gyakorlati idő elismerését, cafeteriát, ingyenes utazást a járataikon a hozzátartozóknak is, valamint munkásszállót. "Jelenleg 60-70 főt azonnali kezdéssel tudnánk foglalkoztatni, de akár százat is" - hangsúlyozta Szedlmajer László. Elmondta, hogy összetett bérezési rendszer van a vállalatnál, a minimális alapóradíj 2400 forint, a havi átlagjövedelem bruttó 730 ezer forint, de akár 850 ezer forint fölött is lehet. Utóbbi nem kiugró, a járművezetők 20-25 százaléka ennyit keres - jelezte Szedlmajer László.

 

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk