Felpörgött a lakáspiac: ezekben a városokban megzuhantak az ingatlanárak

HelloVidék   
  Megosztom
Felpörgött a lakáspiac: ezekben a városokban megzuhantak az ingatlanárak

Továbbra is a széles szakadék a lakáspiacon, ami a kínálat és a kereslet alakulását illeti. Ez pedig egyre jobban látszik a használt lakások átlagos négyzetméterárának alakulásán - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a március végén jellemző kínálati árakat mutatja be.

Trendforduló árcsökkenéssel

Bár éves összevetésben még mindig jelentős drágulás látható az átlagos négyzetméterárak alapján az országos piacon, tavaly ősszel megtorpant az áremelkedés. Sőt, bizonyos lokációk kínálatában már csökkentek az árak. Ezen felül a vásárlók alkupozíciója a tavalyi szint másfélszeresére, 6-8 százalékra nőtt 2023-ban. Így nem túlzás azt mondani, elindult az árcsökkenés

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a legfrissebb adatokat kommentálva. A folyamat hattérében elsősorban az áll, hogy a magas lakáshitelkamatok, a bizonytalan környezet miatt sok háztartás későbbre halasztotta a tervezett költözést.

Miközben az eladó lakások iránt érdeklődők száma csökkent, a kínálat jelentősen nőtt. Budapesten több mint 20 százalékkal bővült tavaly márciushoz és majdnem 10 százalékkal idén januárhoz képest. A vármegyeszékhelyeken összességében több mint 60 százalékkal nőtt a kínálat egy év alatt, de az idei év első hónapjához képest is két számjegyű, több mint 11 százalékos bővülés következett be.

A vármegyeszékhelyeken 3-34 százalékkal nőttek az árak éves összevetésben. A januári árakhoz képest Szombathelyen, Debrecenben, Pécsen és Kecskeméten 0,7-3,9 százalékkal 518-754 ezer forintra süllyedtek a négyzetméterárak. Számos vármegyeszékhelyen pedig stagnálásról beszélhetünk. Igaz vannak azért kivételek, Egerben, Szolnokon és Tatabányán egyaránt 5 százalék körüli emelkedés következett be január óta, így a négyzetméterárak 471-547 forintra nőttek

- fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Balogh László szerint az infláció visszahúzódása, ezzel együtt a kamatok csökkentésére van szükség ahhoz, hogy élénkülés jöjjön a használt lakások piacán. Egyelőre korai pontos előrejelzést mondani erre, de várhatóan az év második felében már kedvezőbb lesz a helyzet.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kecskemét

debrecen

pécs

szombathely

lakásvásárlás

ingatlanvásárlás