Letakarták a megemlékező feliratot Szálasi özvegyének sírkövén

2023. március 29. – 11:23

Letakarták a megemlékező feliratot Szálasi özvegyének sírkövén
Fotó: Énbudapestem

Másolás

Vágólapra másolva


Letakarták Szálasi özvegyének sírkövén a nyilas terror vezetőjére emlékező feliratot – írja az Énbudapestem. Információik szerint a Farkasréti temetőben található sírhely bérlője végezhette az újabb átalakítást.

Lutz Gizellának, a nyilas vezető feleségének sírhelyén egy nyilaskeresztre emlékeztető szimbólum és a „Szálasi emlékére” felirat, valamint Szálasi fényképe jelent meg egy hónapja. A szöveget most egy idézettel takarták el:

„...persze, hogy hittem, ha az ember szeret valakit, annak hisz”.

Az idézet Szálasi feleségétől származik, pontosan így hangzott: „Nyugodtan bedobhatták volna az ajtón, hogy mennyi börtönt kapok... politikailag nem tudtak mit kérdezni… szegény jó uram nem akart atrocitásnak kitenni, mintha előre látta és tudta volna, mik fognak történni... Aztán megkérdezték, hittem-e az uramban? Hát mondtam, persze hogy hittem, ha az ember szeret valakit, annak hisz!”

A „Szálasi emlékére” feliratot egy nappal azelőtt fedték el ezzel az idézettel, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán tárgyalta volna az ügyet, és döntött volna az esetleges letakarásáról. Lucz Gizellának, a nyilas vezető feleségének a Farkasréti temetőben található sírjával kapcsolatban eddig a következő dolgok történtek:

  • Szálasi feleségének sírját alakította át egy szélsőjobboldali férfi,
  • a sírra egy „Szálasi Ferenc emlékére” felirat került, egy nyilaskeresztet idéző szimbólum, valamint a politikus fotója is,
  • az átalakítást a Magyarelvű Mozgalom vezetője végezte, aki megváltotta a sírhelyet, miután észrevette, hogy annak bérleti joga lejárt,
  • az átalakítás ellen Szálasi örökösei kifogást emeltek, de mást nem tudtak tenni,
  • a Budapesti Temetkezési Intézet februárban „álláspontjukat tükröző felszólító levelet” küldött a férfinak Szálasi nevének levételéről,
  • a XII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozást indított a sír átalakítása miatt,
  • a DK ifjúsági szervezetének tagjai fekete festékkel fújták le Szálasi Ferenc képét és a szimbólumot,
  • emiatt fenyegetéseket kaptak, a DK azt ígérte, hogy rendőrségi feljelentést tesz.
  • a főváros belengette, hogy felmondja a sírhasználati szerződést,
  • de előtte a Budapesti Közművekkel letakartatja a feliratot, szimbólumot.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!