Csütörtökön már 20 fok is lehet, de a szél nem csillapszik

2023. március 29. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

A keddi hidegfront hátoldalán viharossá fokozódó széllel további hideg levegő zúdult az ország fölé. Éjszaka megszűntek a záporok, a levegő hajnalra nyugalomba jutott, így szinte országszerte (egy-két Balaton-parti állomást leszámítva) fagypont alá süllyedt a hőmérő higanyszála – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. A bejegyzéshez csatolt képen az is látszik, hogy ismét Zabaron volt a leghidegebb, mínusz 8,9 fokot mértek.

Az Időkép előrejelzése szerint szerdán napközben nyugaton megnövekszik a felhőzet, hosszabb szűrt napsütéses időszakokra inkább csak keleten-északkeleten számíthatunk. A Dunántúlon gyenge eső is kialakulhat. Már gyengébb lesz a légmozgás, de még még mindig többfelé élénk nyugati-délnyugati szél várható. Délután 8-13 fokot mérhetünk.

Csütörtökön a felhős időben rövid napos időszakokra számíthatunk. Délutántól egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor. Többfelé élénk, délnyugaton erős lesz a déli-délnyugati szél. Hajnalban -5, +6 fokig csökken a hőmérséklet. Elsősorban északon, északkeleten várható még fagy. A délután már enyhébb lesz, 9-20 fok között alakulhatnak a maximumok.

Pénteken kezdetben keleten várható eső, majd napközben a napos, fátyolfelhős időben többfelé fordulhatnak elő záporok, néhol zivatar is lehet. Élénk, több helyen erős lesz a délnyugati szél. Hajnalban már nem lesz fagy, délután pedig 16-21 fok közé melegedhet a levegő.

Szombaton a változóan felhős-napos időben ismét többfelé alakulhatnak ki záporok, helyenként zivatarok is. Az északnyugatira forduló szelet sok helyen erős, a Kisalföldön viharos lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 13-19 fok között valószínű.

Vasárnap többfelé felhős, esős időre van kilátás. Erős, viharos lökések kísérhetik az északias szelet. Délután 8-16 fok közötti maximumok várhatóak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!