Kellő számú sztrájkoló hiányában felfüggesztik a munkabeszüntetést a hulladékszállítók Párizsban

Kellő számú sztrájkoló hiányában felfüggeszti szerdától a CGT francia szakszervezet a hulladékszállítóknak a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozásul kezdeményezett munkabeszüntetését és a szemétégetők blokádját Párizsban és környékén, amelynek következtében március eleje óta több ezer tonna hulladék halmozódott fel a francia főváros utcáin.

Kellő számú sztrájkoló hiányában felfüggesztik a munkabeszüntetést a hulladékszállítók Párizsban

"Muszáj újra tárgyalnunk a párizsi önkormányzat hulladékszállítási és feldolgozási ágazatának munkatársaival annak érdekében, hogy megerősítsük a sztrájkot, miután gyakorlatilag nincs több sztrájkoló" - ismerte el közleményében kedden a CGT. "A harc nem ért véget, a reformot vissza kell vonni és tárgyalóasztalhoz kell ülni" - tette hozzá az ágazati többségi szakszervezet. A párizsi járdákon felhalmozódott hulladékmennyiség a hétvégi 10 ezer tonnáról keddre 7 ezer tonnára csökkent.

Az utcai felvonulásokon is csökkent a tiltakozók száma kedden a korábban tömegdemonstrációkhoz képest: a tizedik alkalommal meghirdetett országos tiltakozónapon a Le Figaro című napilap által közölt első becslések szerint 516 ezren vettek részt, míg az előző megmozdulásokon a résztvevők száma ennek közel duplája volt. A belügyminisztérium esti összesítése szerint 760 ezer tiltakoztak országszerte. Párizsban, ahol a rendőrség szerint 93 ezren, a szervezők szerint 450 ezren tiltakoztak, feszült hangulatban kezdődött délután a felvonulás, amelyre a hatóságok kétszer-háromszor több fiatalt vártak az előző megmozdulásokhoz képest.

A belügyminisztérium "példátlan biztonsági készültséget" léptetett életbe, országszerte 13 ezer, Párizsban pedig 5500 rendőrt vezényeltek a menetek biztosítására és a rendzavarások megakadályozásra. A fővárosban a kora estig óráig 22 embert állítottak elő a tiltakozási útvonalon, miután rendbontók kukákat gyújtottak fel, üzleteket fosztottak ki. A rendfenntartók többször is könnygázzal oszlatták szét a Black Bloc csoportba rendeződő anarchistákat. Összecsapásokról érkeztek hírek a nyugati Nantes-ból, ahol egy bankfiókot gyújtottak fel és a közigazgatási bíróság épületét is megtámadták, valamint a szintén nyugati Rennes-ből, ahol számos helyen történt rongálás.

A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődött százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány nem léptette életbe a francia alkotmány 49.3-as cikkét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. Azóta a tüntetéseket országszerte utcai zavargások kísérik. Ezzel párhuzamosan a rendőrség és a szakszervezetek szerint is csökken a részvétel a tüntetéseken és a munkabeszüntetésekben is.   Kedden a vasúti és a tömegközlekedési dolgozók is munkabeszüntetést tartottak, így országszerte fennakadások voltak a közlekedésben, a polgári légi közlekedési igazgatóság a légitársaságokat járataik 20 százaléknak törlésére kérte péntekig a légiirányítók sztrájkja miatt.

Miután az olajfinomítókban dolgozók már harmadik hete akadályozzák az olajtározóknál a ki- és bejutást, a 11 ezer franciaországi töltőállomás 15,7 százalékánál volt hétfőn hiány valamelyik üzemanyagból, 7,4 százalékuknál pedig egyáltalán nem volt üzemanyag. Párizsban nem nyitott ki kedden az Eiffel-torony, a Diadalív, és a versailles-i kastély sem volt látogatható a dolgozók sztrájkja miatt.

Bár a kormány továbbra is hajthatatlan a törvénytervezet visszavonását illetően, Élisabeth Borne miniszterelnök hétfőn háromhetes konzultációt kezdeményezett a parlamenti képviselőkkel, a politikai párokkal, az önkormányzati képviselőkkel és a szociális partnerekkel. Laurent Berger, a CFDT szakszervezet vezetője ugyanakkor a reform felfüggesztését kérte a kormánytól az esetleges tárgyalások idejére, valamint közvetítést a patthelyzet feloldásának közös megtalálására. Philippe Martinez, a radikálisabb CGT szakszervezet főtitkára jelezte: levelet ír a köztársasági elnöknek a reform felfüggesztését kérve, miközben ellenzéki képviselők azzal vádolták meg Emmanuel Macron államfőt, hogy "a mozgalom kifulladására játszik".

Olivier Véran kormányszóvivő szerdán mindenesetre visszautasította a közvetítésről szóló felhívást, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök és a köztársasági elnök is hajlandó közvetlenül tárgyalni az érdekvédelmi szervezetekkel. Arra is emlékeztetett, hogy a reform immáron a parlament által elfogadottnak tekintendő, s jelenleg az alkotmánytanács előtt van véleményezésen. A testületnek egy hónap áll rendelkezésre eldönteni, hogy kihirdethető-e a törvény.

Beindult a visszaszámlálás: már csak 9 nap maradt megvenni ezt a kriptót

A Solana alapú szenzációs, több millió dolláros, új és „420 barát” mém érme projekt, a Slothana (SLOTH) egy időzítőt jelentetett meg a weboldalán. Az óra visszaszámol a projekt előértékesítésének április 29-i végéig, így a Slothana rajongóknak már csak 9 napjuk maradt arra, hogy csatlakozzanak az előértékesítéshez.
2024. 04. 19. 00:01
Megosztás:

Ismét csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Éves összehasonlításban csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése februárban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 04. 18. 23:30
Megosztás:

Növelte árbevételét és eredményét a Bosch csoport

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját - emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve.
2024. 04. 18. 23:00
Megosztás:

Súlyos környezetpusztítást okozhat Oroszország

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
2024. 04. 18. 22:30
Megosztás:

Magyarország visszatérhet a gazdasági növekedés pályájára

A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, ami 2 százalék felett alakulhat - nyilatkozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Washingtonban szerdán a Világbank és Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésén.
2024. 04. 18. 22:00
Megosztás:

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a helyieket

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 18. 21:30
Megosztás:

Megnőtt a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.
2024. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Több okoszebra lehet Magyarországon

Az okoszebra rendszer magyarországi kifejlesztője, a Pearl Enterprises Kft. a múlt héten adta át az ország 250-ik okoszebráját, és a tavalyi 60-65 után idén további 80-100, a járókelők és autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhely létrehozását tervezi - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság szerdán.
2024. 04. 18. 20:30
Megosztás:

Csökkent a betöltésre váró állások száma

Négy vármegye kivételével az ország valamennyi területén alacsonyabb a betöltésre váró állások száma idén az első negyedévben, mint egy évvel korábban - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 18. 20:00
Megosztás:

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
2024. 04. 18. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Pozitív kezdés és némi ingadozás után indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok.
2024. 04. 18. 19:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt ma a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 18. 18:30
Megosztás:

Milliárdok sorsa dőlhet el az 1%-ok felajánlása által

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 18:00
Megosztás:

A segédmotoros kerékpárra is kell ám kötelezőt kötni!

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 17:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
2024. 04. 18. 17:00
Megosztás:

Felújítják a Hotel Silvanust

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
2024. 04. 18. 16:30
Megosztás:

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó a gazdasági versenyképességgel a középpontban

Megkezdődött szerda este az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről.
2024. 04. 18. 16:00
Megosztás:

Kiderült, mennyire produktívak a magyar cégek

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából.
2024. 04. 18. 15:30
Megosztás:

Fejlesztés ment végbe a Gyep-Mester Kft.-nél

Csaknem 180 millió forintból fejlesztett a parkfenntartással és kertépítéssel foglalkozó Gyep-Mester Kft. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 18. 15:00
Megosztás:

A csok plusz nagyot lendített az ingatlanpiacon az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
2024. 04. 18. 14:30
Megosztás: