Virág Barnabás: egyre gyorsabb ütemben mérséklődhet az infláció

A következő hónapokban a fogyasztóiár-index előbb lassú, majd egyre gyorsabb ütemű mérséklődése várható; az év végére egyszámjegyű infláció elérése gazdaságtörténetileg nagy eredmény lesz - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke kedden, a monetáris tanács kamatdöntését követő online háttérbeszélgetésen.Kiemelte: a jegybank adatai alapján januárban tetőzött az infláció, majd megindult az árdinamika lassú csökkenése. A prognózis szerint márciusban lassú dezinfláció, majd ezután erős dezinflációs pálya várható, jó esély van év végére az egyszámjegyű infláció elérésére.
    

Hozzátette: az alapkamatot illetően továbbra is a türelmes megközelítés indokolt, ennek megfelelően változatlanul hagyták a kamatkondíciókat, és ismét egyhangú döntést hoztak. Azt is elmondta, hogy az egynapos betéti tendereken továbbra is szükséges a 18 százalékos irányadó kamat fenntartása. Április elsejétől - a korábbi terveknek megfelelően - napi megfeleléssel 10 százalékra emelkedik a bankok kötelező tartalékrátája, tovább szigorítják ezzel a kötelező tartalékeszköz likviditásra gyakorolt hatását.
    

Számottevően csökkentek az energiaárak, így az energiaimporthoz kapcsolt euróeladási eszköz március 31-ig marad elérhető - ismertette. Kitért arra, hogy a jegybank értékelése szerint a magyar bankrendszer tőke- és likviditási helyzete stabil. A folyó fizetési mérleg hiánya megfeleződhet az idén, a javulás elindult. Ezután a külső finanszírozási képesség pozitívvá válik az előrejelzési horizont végére.
    

Kifejtette: a magas infláció megtörése fegyelmezett és összehangolt intézkedésekkel érhető el. Adataik szerint korábban 2-2,5 év alatt következett be a mostanihoz hasonló, 20 százalék feletti, magas infláció letörése. Szerinte vannak pozitív jelek, egyre szűkebb az átárazási mozgástér, az áremelési várakozások csökkennek, a belső kereslet mérséklődik.
    

Az alelnök rámutatott, hogy a magas infláció csökkenti a belső keresletet, fékezi a gazdasági növekedést. A munkaerőpiac eközben stabil, a munkaerő kereslet erős, a kínálat is bővült. Arról is beszélt, hogy a globális befektetői hangulat a pénzpiaci turbulenciák hatására romlott. Azok az aggodalmak voltak meghatározóak, miszerint az amerikai bankcsődöknek továbbgyűrűző hatása lehet. Ugyanakkor a hazai bankok kiemelkedően teljesítik a szabályozói követelményeket, a tőke- és likviditási pozíciójuk erős, az amerikai helyzet egyedi problémákat tükröz.
    

Megerősítette: a jegybank kiemelt figyelemmel kíséri a nemzetközi pénzpiacokon megnövekedett bizonytalanság kockázati környezetre gyakorolt hatásait. Folyamatosan értékelik a beérkező adatokat, illetve az inflációs kilátások alakulását, és a kockázatok fokozódása esetén készek megtenni a megfelelő lépéseket - jelentette ki. Kérdésre közölte: a két új monetáris tanácstag felkészült, jelentős tudású szakember, nagyban hozzá fognak járulni az MNB munkájához, felelős döntéseihez.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com