eur:
394.47
usd:
370.34
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Forrás: Facebook/Gruppe Wolf Schweiz

Új helyen bukkant fel és rekorder lett M237, a vándorló farkas – itt a teljes útvonala

Immáron a legnagyobb távolságot dokumentáltan megtevő farkas Európában az a példány, mely tavaly nyáron Svájcból indult, a napokban pedig már Kelet-Nógrádban tartózkodott.

Az állatot követő Gruppe Wolf Schweiz közösségi oldalán megjelent poszt és térkép alapján az állat a múlt hét közepén a Mátra északi lejtője után Salgótarjántól délkeletre, majd Mátranovák és Bárna térségén keresztül tovább folytatta az útját keleti-északkeleti irányban.

A Graubünden Kantoni Vadászati ​​és Halászati ​​Hivatal tavaly márciusban látta el jeladóval a 2021-ben született állatot, mely korának megfelelően és összességében nem meglepő módon júniusban aztán vándorlásba kezdett. Már négy országot érintett, Svájcból először Olaszországba indult, de alig tíz nap után Ausztria felé fordult, és észak felé indult. Októberben Innsbruck közelében járt, majd szilveszterkor Bécs közelében tartózkodott. Utána a Duna mentén indult tovább, így érkezett Magyarországra.

Február közepe óta barangol hazánkban, és Budapest érintésével, majd vélhetően a Duna átúszásával a Börzsönyben bukkant fel,de most már elhagyta Nógrád megyét,

és valahol a magyar–szlovák határ környékén jár a jeladó szerint.

Menet közben végig alkalmazkodnia kellett a körülményekhez, járt 3500 méteres magasságban, átkelt folyókon, és felbukkant városi környezetben is. Általában céltudatosan haladt előre, de volt, hogy megállt néhány napra, egy alkalommal két hétre is: a kutatók szerint vélhetően erőt gyűjthetett vagy könnyű táplálékot találhatott.

  • Az M237 mostanra Európa-rekorder lett, mert a jeladó tanúsága szerint március 22-ig 1927 kilométert tett meg (légvonalban csak 829-et…).
  • Az Alan nevű németországi farkas 2009-ben 1550 kilométert tett meg, amikor Németországból Fehéroroszországig vándorolt, míg
  • a szlovéniai Slavc 2011-ben Olaszországig jutott, összesen csaknem 1200 kilométert megtéve.

Nemrégiben az InfoRádióban Szemethy László, a Pécsi Tudományegyetem Biológiai Intézet állatszervezettani és fejlődésbiológiai tanszékének egyetemi tanára arról beszélt, hogy Magyarországon akár meg is telepedhet M237, mert a Bükki Nemzeti Park területére beérve előbb-utóbb össze fog találkozni az ott élő farkasokkal, és az lesz a nagy töréspont. Ha olyan területre kerül, ahol amúgy is csak fiatal állatok jelennek meg, akkor van esélye rá, hogy meg tud maradni és esetleg még családot is tud alapítani. Mivel már itthon is szaporodik a farkas, vannak olyan fiatal egyedek, amelyek leválnak a családról, és a széli területek felé húzódnak.

"Elképzelhetőnek tartom, hogy egy ilyen kolbászoló fiatal nősténnyel összeakad, és akkor még talán egy üres területet el is tudnak foglalni"

– mondta Szemethy László.

A Bükki Nemzeti Park kameracsapdája is felvette az állatot, a kép itt nézhető meg.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×