Folytatódik a kirúgott pedagógusok pere
A pedagógusokat képviselő ügyvéd szerint kedden még biztosan nem születik ítélet.
A Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott tanárok tárgyalásával folytatódott kedden a munkaügyiper-sorozat a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán - írja az Index. Mint ismert, a pedagógusokat azért rúgták ki, mert részt vettek a polgári engedetlenségi mozgalomban. A nyolc pedagógust képviselő Sziklai Tamás, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) elnökségi tagja, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) megbízott ügyvédje az Indexnek azt mondta, az ügy komplexitása miatt kedden még biztosan nem születik még ítélet. Hozzátette, annak örülne a legjobban, ha a bíróság megállapítaná a felmentések jogellenességét.
"Ha azonnali hatállyal visszahelyezik a tanárokat a pozíciójukba, kifizetnek nekik fejenként 1 millió forintot, és az alperes kiad egy nyilatkozatot, amelyben elnézést kér a felperesektől, illetve a Külső-Pesti Tankerülethez tartozó más pedagógusoktól, a kereseti kérelmet nem tartjuk fenn" - ismertette ajánlatát Sziklai Tamás. Az alperes jogi képviselője azt mondta, továbbítani fogja a megbízónak az ajánlatot.
A per 11 órakor a felperesek személyes meghallgatásával folytadódott.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk
Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 3 hete
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 3 hete
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 4 hete
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 4 hete
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 4 hete
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 4 hete
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 1 hónapja
- Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 1 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 1 hónapja