kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

A diákok harmada szerint nem kaptak megfelelő digitális tudást az iskolában

A Z-generációsok több mint felének fontos a digitális szakértelem és a rugalmas és távoli munkavégzés a munkahely megválasztásakor.

A diákok harmada szerint nem kaptak megfelelő digitális tudást az iskolában-
images

Világszerte a válaszadók úgy érzik, az oktatási rendszer fejleszthette volna jobban a digitális készségeiket - derül ki a Dell kutatásából, amit a HVG szemlézett. A megkérdezettek 44 százaléka szerint az iskolában csak alapvető számítástechnikai készségeket tanítottak nekik,  12% pedig arról számolt be, hogy semmilyen oktatásban nem részesült technológiai vagy digitális készségek terén. A válaszadók 37%-a szerint 16 éves koruk előtt az iskola nem vértezte fel őket azzal a technológiai tudással, ami a karrierjükhöz szükséges. 

Világviszonylatban a megkérdezettek 34%-a technológiai tantárgyakat az oktatás minden szintjén érdekesebbé és szélesebb körben elérhetővé kellene tenni, hogy csökkenjen a digitális szakértelem hiánya. 26% úgy gondolja, hogy a kötelező technológiai tantárgyak bevezetése 16 év alatt hozzáráulhatna, hogy a fiatalok technológiaorientált karriert válasszanak.

A Z generáció 44 százaléka szerint a vállalatoknak és az oktatási intézményeknek közösen kéne cselekedniük, hogy mérsékeljék a digitális szakértelem hiányát. A korosztályban megkérdezettek 55 százalékának fontos a digitális szakértelem és a rugalmas és távoli munkavégzés a munkahely megválasztásakor. 

 

fotó: unsplash

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk