Pécsett mutatták be a „Láthatatlan árvák” című kiadványt

Hirdetés

Március 24-én mutatták be a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legújabb könyvét a pécsi Kamasz Addiktológiai Regionális Központban (K-aRC), amely azokra hívja fel a figyelmet, akiknek szenvedéseiről kevesen tudnak, vagy vesznek tudomást. 

A beszélgetésen részt vettek Kovács András Péter és Hoffmann Kata írók, Kormos Piroska szociálpedagógus, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának vezetője, Frankó András is. A kötet célja többek között az, hogy a benne szereplő ismert emberek személyes történetein keresztül érzékeltesse a problémát: ha egy családban bármilyen függőség felüti a fejét, az a gyerekekre is erősen kihat.

2014-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján minden ötödik gyerek élhetett diszfunkcionális családban, ez akkor 400 ezres létszámot jelentett.

A K-aRC falain helyet kaptak három fiatal rajzai is, akik kavargó érzéseiket fejezik ki műveiken keresztül. Mutatunk párat a sokatmondó alkotások közül:

https://www.pecsma.hu/top/lathatatlan-arvak-tobb-szazezer-magyar-gyermek-elhet-diszfunkcionalis-csaladban/

Hirdetés