kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Kihirdették az év külföldi vállalatvezetőjét

A Budapest Business Journal éves díjátadó gálát kilencedik alkalommal rendezték meg.

Veronika Spanarova nyerte el az Év Külföldi Vállalatvezetője (Expat CEO of the Year) címet a Budapest Business Journal éves díjátadó gáláján, amelyet március 24-én tartottak a Corinthia Hotel Budapest nagytermében. Az eseményt kilencedik alkalommal rendezték meg, a díjátadó ünnepségre üzleti vezetőkből, diplomatákból és döntéshozókból álló közönség gyűlt össze a helyszínen. A díjat annak a Magyarországon dolgozó és élő külföldi cégvezetőnek ítélik oda, aki az előző évben a legtöbbet tett a magyar gazdaság fejlődéséért és nemzetközi elismertségéért. Az első gálára 2015-ben került sor.

Az Év Expat CEO-ját egy öttagú szakmai zsűri választja ki, mindössze 30 perccel a gála kezdete előtt. A zsűri tagjai a kezdetektől fogva részt vevő Lippai-Nagy Írisz, a Magyar Amerikai Kereskedelmi Kamara vezérigazgatója; Joó István, a HIPA vezérigazgatója, Sávos András, a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke; és Román Balázs, a BBJ vezérigazgatója. A zsűri ötödik helyét az előző évi cím nyertese foglalja el, vagyis Giacomo Pedranzini is beleszólhatott az utódja kiválasztásába.

A Budapest Business Journal emellett új díjat is bevezetett, a Közösségi Díjat (Community Award), amelyet első alkalommal adtak át az Expat CEO of the Year gálán. A díj célja, hogy elismerésben részesítsen egy üzleti vezetőt vagy egy alapítvány vezetőjét a sokszínűség, a befogadás, a fogyatékosság vagy a fenntarthatóság terén tett erőfeszítéseiért.

Az első alkalommal odaítélt Közösségi Díjat Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary Zrt. és a HBLF elnöke nyerte.

Kilenc éve ismerik el az expat üzleti közösség erőfeszítéseit

Miután a vendégek befejezték a gálavacsora főfogását, az est házigazdája, a BBJ főszerkesztője, Robin Marshall bemutatta az idei jelölteket: Veronika Spanarova, a Citi Magyarországért felelős országigazgatója; Andreas Szakácsi, a CLAAS Hungária ügyvezető igazgatója és elnökségének szóvivője; valamint Matt Zeller, a Novartis Magyarország elnöke.

Marshall a gála korábbi győztesei előtt is tisztelgett, megemlítve, hogy tavalyi díjat első olaszként Giacomo Pedranzini, a Kometa 99 Zrt. vezérigazgatója nyerte. A gála COVID okozta 18 hónapos csúszása után Erik Slooten, a Deutsche Telekom IT Solutions Hungary vezérigazgatója lett az év 2021-es Expat CEO-ja. Közvetlen elődje, bár 2020 januárjában nyerte el a díjat, a BlackRock munkatársa, Melanie Seymour volt. 2019-ben Taira-Julia Lammi, az ABB Hungary Kft. ügyvezetője vihette haza a díjat, míg 2018-ban Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. ügyvezetője kapta a címet. 2017-ben Jörg Bauer, akkor a GE Hungary, 2016-ban Jost Ernst Lammers, a Budapest Airport Zrt. vezetője, az első díjat pedig 2015-ben Javier González Pareja, a Bosch Magyarország vehette át.

Veronika Spanarova nyerte a kilencedik Év Külföldi Vállalatvezetője díjat

"Rendkívül megtisztelő számomra, hogy megkaptam ezt a díjat. A Citi 1985-ben elsőként jelent meg a közép-európai országok között, és a tágabb európai és indiai régióban az egyik legnagyobb műveleti egységként is a legelsők között közt volt. Nagyon szerencsés vagyok tehát, hogy részese lehettem a technológiába, a kutatás-fejlesztésbe és az innovációba történő folyamatos növekedésnek, és részese lehettem ügyfeleink sikerének is, akik közül sokan külföldi befektetők" - jegyezte meg Veronika Spanarova.

Veronika Spanarova

"Minden díj egy csapat elismerése. Hiszem, hogy senki semmit sem tud elérni csak úgy, egyedül, a hálózat és a körülötte lévő emberek támogatása nélkül. A nyitott gazdaságnak és a befogadó üzleti környezetnek, az ügyfeleinknek, valamint az itt dolgozó nagyszerű embereknek és csapatnak köszönhetően tudtunk itt sikeresek lenni. Ezért szeretnék köszönetet mondani a közszféra partnereinek, az Amerikai Kereskedelmi Kamarának, az üzleti szövetségeink, a Magyar Üzleti Vezetők Fórumának és a Budapest Business Journalnak, valamint szeretnék köszönetet mondani az ügyfeleinknek is" - mondta Spanarova.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk